EUR: 323,00 Ft
CHF: 286,29 Ft
2018. december 10., hétfő
Judit

Egyéb

Buffon nem hitte, hogy újra döntőbe jut

Gianluigi Buffon két éve úgy gondolta, hogy utolsó döntőjében lépett pályára a labdarúgó Bajnokok Ligájában, ám a Juventus ismét bekerült a fináléba, miután az AS Monaco elleni elődöntő hazai visszavágóját 2-1-es, a párharcot pedig 4-1-es sikerrel zárta.

“Két évvel ezelőtt mindenki azt gondolta, hogy az volt pályafutásom utolsó BL-döntője. Bevallom, én magam is így voltam ezzel” – árulta el a kedd esti meccs után a torinóiak 39 éves kapusa, aki szerint a visszavágó a kétgólos előny birtokában is nehéz feladat volt, s az volt a kulcs, hogy az együttes a komoly előny ellenére sem vette félvállról a találkozót.


Massimiliano Allegri, a Juventus vezetőedzője elégedett volt csapata játékával, ám azt is jelezte, hogy van még min javítani a júniusi fináléig, ezért azon kell most elgondolkodniuk, hogy a következő 20 napban mit lehet változtatni.

Az olasz tréner külön beszélt a mezőny egyik legjobbjáról, a második gólt szerző Dani Alvesről is, akit szerinte sokan leírtak a szezon elején, ami hiba volt.


“Három hónapja egyesek legszívesebben megfojtották volna, de egy jó futballista mindig az marad. Soha nem lesz középszerű” – jegyezte meg, kiemelve, hogy a brazil futballista 29 címet nyert pályafutása során.

Azt Allegri és Buffon is hangsúlyozták a meccs után, hogy a fináléba kerülés ellenére sem ért még el semmit a csapat a szezonban, az elkövetkező hetekben be kell biztosítaniuk a bajnoki címet, s meg kell nyerniük az Olasz Kupát és a BL-t is.

Leonardo Jardim, a Monaco vezetőedzője elismerte, hogy a jobb csapat jutott tovább, ugyanakkor dicsérte fiatal együttesét.

“Mindent beleadtak a fiúk, ma talán egy döntetlent elérhettünk volna, de így is emelt fővel búcsúzunk” – tette hozzá.

A monacói gárda gólját a 18 éves Kylian Mbappé szerezte, aki ezzel a sorozat történetének legfiatalabb elődöntős gólszerzője lett. A szezon nagy felfedezettjének számító csatár 690 perc után az első, aki betalált a BL-ben a Juve kapujába.

A BL-finálét, amelyen a címvédő Real Madrid vagy az Atlético Madrid lesz a Juventus ellenfele, június 3-án rendezik Cardiffban.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek