EUR: 323,65 Ft
CHF: 287,17 Ft
2018. december 14., péntek
Szilárda

Egyéb Tatabánya

Csernoviczki Éva: példátlan sikerszéria

Sorozatban tizedik Európa-bajnoki érmét szerezte meg Csernoviczki Éva, a tatabányai Ippon SE cselgáncsozója.

A londoni olimpián bronzérmes tatabányai versenyző a nyolcaddöntőben az azeri Aisa Gurbanlival találkozott, és háromszor is vazaarit érően vitte földre ellenfelét, így magabiztosan jutott be a negyeddöntőbe. Ott az izraeli Noa Minsker következett, akit hosszabbítás után vert vazaarival. Az elődöntőben a 16 éves ukrán Darija Bilogyid már túl nagy falatnak bizonyult, aki hosszabbítás után nyert egy válldobással. A bronzmeccsen az ukrán Marina Csernyak ellen Éva egy vazaarival jobb volt, így ismét felállhatott a dobogóra a kontinensbajnokságon, sorozatban tizedszer.


– Büszke vagyok a tizedik Európa-bajnoki érmemre, hiszen az olimpia után elég sok időt kellett kihagynom – utalt a tavalyi ötkarikás játékokon szerzett sérülésére Csernoviczki Éva. – A verseny közben egyébként nem éreztem ennek a több mint féléves szünetnek a hatását, inkább csak előtte izgultam jobban a szokásosnál.

Éva édesapja, egyben edzője, Csernoviczki Csaba szerint a sorozatban megszerzett tíz Európa-bajnoki érem példátlan sikerszériának számít, ami bizakodásra adhat okot az idei világbajnokság előtt.


– Az aktív cselgáncsozók közül senki más nem mondhatja el magáról, hogy sorozatban tíz kontinensviadalon dobogóra állhatott – fogalmazott Csernoviczki Csaba. – Lehetett volna talán még a bronznál is fényesebb ez az érem, azonban akadnak új arcok a nemzetközi élmezőnyben, akiket még ki kell ismernünk. Ha ez sikerül, és az új szabályokat is teljesen megszokjuk, sok szép siker várhat még Évára, akár már az augusztusi, budapesti világbajnokságon is. Ráadásul hazai környezetben ő hagyományosan jól szerepel.

Az Ippon SE másik versenyzője, a 78 kilogrammosok között induló Salánki Evelin hetedik helyen zárt az Európa-bajnokságon. Evelinnek ez volt az első kontinensviadala a felnőttek mezőnyében.

– Most már nincsen bennem hiányérzet, de kint Varsóban úgy gondoltam, akár a harmadik helyért is küzdhettem volna – hangsúlyozta Salánki Evelin. – Az első felnőtt-kontinensviadalon jó eredménynek számít ez a hetedik hely, de remélem, a jövőben szerepelek még ennél jobban is.

Az év legfontosabb cselgáncsversenyét, a felnőtt-világbajnokságot augusztus 28. és szeptember 2. között rendezik Budapesten.

Kapcsolódó Cikkek

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.

  • Egyedi értékeket őriznek

    Egyedi értékeket őriznek

    A hucul lovaktól a Bodrog vízi élményútvonalig: természetvédelmi és a természeti értékekre épülő turisztikai célú fejlesztések kezdődtek az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) működési területén.