EUR: 323,56 Ft
CHF: 286,84 Ft
2018. december 15., szombat
Valér

Belföld

Egy nap az anyáké?

Nem hinném, bár időnként úgy tűnik. Olyan ez, mint a halottak napi temetőtúrák. Most orgonavadászat van.

Elhatározzuk, hogy na, most már minden másképp lesz, nemcsak telefonálunk, hanem autóba ülünk, vonatra vagy buszra szállunk, és személyesen megyünk, virággal, mosollyal, félretéve a régmúlt és közelmúlt minden vélt és valós sérelmét.


Aztán persze nem megyünk, és a telefonálást illetően is vacillálunk. Reggel nem, az túl korai (pedig már hajnaltól várják…). Utána úgyis templomba megy, ebédidőben pedig nem illik zavarni. Oké, utána hívhatnám, de Forma–1-es futam van, abban meg a rajt a legjobb, ami ismétlésben nem olyan izgalmas.

Így aztán kora este, 5 és 6 között tárcsázzuk a számot, ám vasárnap lévén már arra is hivatkozunk, hogy a gyerekek a suliba készülnek, hajat kell mosni, de szeretünk, és biztos, hogy mostantól gyakrabban fogunk találkozni, jelentkezni.

Valahogy az anyák napja kísértetiesen hasonló körítéssel jár, mint újév napja. Fogadkozunk, kicsit talán el is szégyelljük magunkat, aztán… Pedig természetesen nem így kellene lennie. Régi mondás, klasszikus és igaz: anya csak egy van. S van egy József Attilától is: kit anya szült, az mind csalódik végül. Persze, mert az élet mulandó. És nem ártana jobban sáfárkodnunk azzal a kis közös idővel, amit nekünk rendeltek. Anyánknak és nekünk.

Kapcsolódó Cikkek