EUR: 323,04 Ft
CHF: 286,84 Ft
2018. december 16., vasárnap
Etelka, Aletta

Egyéb Székesfehérvár

Együtt figyelik az eget

Április végén távcsöves bemutatót szervezett a helyi Nagy Károly Csillagászati Alapítvány a Bicske Szíve Parkban, az uszoda mellett. A Csillagászat Napja alkalmából megrendezett programon megemlékeztek arról, hogy éppen egy éve kapták meg a távcsövet.

Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület titkára és Horvai Ferenc, a Nagy Károly Csillagászati Alapítvány elnöke tavaly április 30-án hozták meg a mobil eszközt a bázisra, a Nagy Károly Könyvtárba. 200 ezer forintba került, amiből 150 ezer forintot a Vállalkozók Bálja 2016 tombolabevételének egy része tett ki, a szervezők döntésének köszönhetően. A Kővágó Antal Kertbarát Kör, a bicskei Farmer Center üzlet és magánemberek tették lehetővé a vásárlást.


A romos régi csillagvizsgáló területét a rendőrség balesetveszély miatt lezárta, ezért a 36. Bicskei Napok keretében május 13-ára meghirdetett Csillagtúra elmarad. Az érdeklődőket aznap is a Bicske Szíve Parkba várják a csillagászati sátorba Fotó: Nagy Károly Csillagászati Alapítvány

A bicskeiek pár nappal később újra, ezúttal tizedszer vendégül láthatták az Utazó Planetárium csapatát. Az előadásokon közel négyszáz gyermek és felnőtt vett részt, az óvodásoktól a nyolcadikosokon át a felnőttekig minden korosztály érdeklődve figyelte a műsorokat. A csoportok a helyi és környező települések óvodáiból és általános iskoláiból érkeztek. A Fiatalok Házában ilyenkor felfújható kupolát állítottak fel, annak belső felére vetítették ki az előadásokat.

Kapcsolódó Cikkek

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.

  • Egyedi értékeket őriznek

    Egyedi értékeket őriznek

    A hucul lovaktól a Bodrog vízi élményútvonalig: természetvédelmi és a természeti értékekre épülő turisztikai célú fejlesztések kezdődtek az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) működési területén.