EUR: 323,56 Ft
CHF: 286,84 Ft
2018. december 16., vasárnap
Etelka, Aletta

Egyéb

Elismerően szól a magyar gazdaság eredményeiről az IMF

Elismerően szólt Magyarország gazdasági eredményeiről a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői küldöttségének Budapesten lefolytatott gazdaságpolitikai konzultációjáról készített jelentése.

Az IMF Alapokmányának IV. cikkelye szerint az idén február-márciusában Budapesten lefolytatott konzultáció megállapításairól készült jelentésben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatósága megállapítja: az alacsony kamatkörnyezet, az alacsony nyersanyagárak és az export növekedését elősegítő kedvező külgazdasági kondíciók közepette a költségvetési politikának és a jegybank laza monetáris politikájának köszönhetően, valamint az uniós források hatékony felhasználásának is köszönhetően a magyar gazdaság teljesítménye évek óta növekszik, eladósodottsága pedig csökken.


A robusztus lakossági fogyasztás ellenére is viszonylag gyengébb, két százalék körüli 2016-os GDP-növekedést a beruházások visszaesésének tulajdonítja az IMF, ami az új uniós támogatási periódus elején lecsökkent források miatt következett be.

Az idén azonban az IMF igazgatóságának prognózisa szerint már újabb lendületet vesz a gazdasági növekedés, melynek fő motorjai az uniós támogatásokkal párhuzamosan növekvő beruházások és autóipari fejlesztések lesznek. A lakossági fogyasztás változatlanul erőteljes lesz és a bérnövekedés megemeli majd az elkölthető jövedelmet. A munkanélküliségi ráta tovább csökken, az infláció azonban 2018 elejére már meghaladja majd a 3 százalékos célt, de tűréshatáron belül marad.


Hosszabb távon a gazdaságban rejlő kapacitás teljes kiaknázásához az IMF szükségesnek tartja az uniós támogatások hatékony felhasználásának a garantálását, valamint a szerkezeti reformok továbbvitelét az adósságtörlesztés fenntarthatóságának a biztosítása érdekében.

A dokumentum megjegyzi, hogy a küladósság és az államadósság mértéke továbbra is magas, ami a költségvetési és monetáris politika kiegyensúlyozásának a módosítására adhat okot. Az IMF igazgatósága a növekedésösztönző politika folytatására bátorítja a kormányt a költségvetési deficit és az eladósodottság hathatós csökkentése érdekében.

A dokumentum méltatja az adófizetési fegyelem javítása terén elért eredményeket és a költségvetési bevétel további növelése érdekében a mentességre jogosító tételek számának csökkentését javasolja.

Az IMF elemzése megfelelőnek látja a jegybank által követett monetáris politikát, rámutat azonban, hogy az inflációs nyomás fokozódása rövid távon indokolttá teheti a lazítás fokozatos kivezetését. A dokumentum rámutat, hogy a gazdasági teljesítmény növekedésével, a bankszektor fejlődésével és a hitelezési gyakorlat javulásával párhuzamosan a monetáris politika transzmissziós mechanizmusa is vissza fog zökkenni a rendes kerékvágásba. Az IMF igazgatósága ezért a nem szokványos monetáris politikai eszközök fokozatos kivezetésének megfontolását javasolja a jegybanknak.

Az IMF javaslata kiemeli az üzleti környezet javításának a fontosságát a szabályozás egyszerűsítésével és a gazdaságpolitikai döntéshozatal átláthatóbbá, kiszámíthatóbbá tételével.

Kapcsolódó Cikkek

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.

  • Egyedi értékeket őriznek

    Egyedi értékeket őriznek

    A hucul lovaktól a Bodrog vízi élményútvonalig: természetvédelmi és a természeti értékekre épülő turisztikai célú fejlesztések kezdődtek az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) működési területén.