EUR: 323,56 Ft
CHF: 286,84 Ft
2018. december 15., szombat
Valér

Egyéb Miskolc

Elképesztő mértékben fejlődik a város gazdasága

Miskolc gazdaságának teljesítménye elképesztő dinamizmust mutat Soós Attila szerint.

Soós Attila, a FIDESZ képviselőcsoport vezetője

A Fidesz képviselőcsoportjának vezetője két adatsorral illusztrálta az elmúlt években elért kimagasló adóbevételeket. Az egyik adatsor azt mutatta, hogy a miskolciak adóbefizetései 2016-ban minden addigit meghaladtak és elérték a 13,4 milliárd  forintos összeghatárt. A 13,4 milliárd forintos bevételünk 42 százalékos növekedést jelent 2010-hez képest. A helyi adókulcsok nem emelkedtek, így a miskolci gazdaság szereplőinek teljesítménye ekkora fejlődést produkált hat év alatt.


Az összadóbevételeken belül még nagyobb mértékben emelkedtek városunk iparűzésiadó-bevételei. A miskolci ipari vállalkozások adóbefizetései 2016-ban 57 százalékkal haladták meg a 2010-es szintet, azaz hat milliárdról, jóval kilencmilliárd forint fölé ugrottak. A város iparának teljesítménye – mivel itt sem voltak adómérték-növelések – évente majd 10 százalékkal nőtt. Erre mondjuk, hogy városunk gazdasági teljesítményének növekedése nemcsak egyszerűen jóval magasabb, mint az országos átlag, hanem elképesztő dinamizmust mutat – hangsúlyozta Soós Attila, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője.

Kapcsolódó Cikkek

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.

  • Egyedi értékeket őriznek

    Egyedi értékeket őriznek

    A hucul lovaktól a Bodrog vízi élményútvonalig: természetvédelmi és a természeti értékekre épülő turisztikai célú fejlesztések kezdődtek az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) működési területén.