EUR: 323,56 Ft
CHF: 286,84 Ft
2018. december 15., szombat
Valér

Egyéb Nagykanizsa

„Erősen álljatok, mozdíthatatlanul…”

Nagyon hálásak lehetünk Istennek azért, hogy Nagykanizsa, ez a gyönyörű és nagy múltú város lehet az otthonunk, ugyanakkor felemelő érzés a magyar nemzetnek a tagjaként élni és szolgálni – fogalmazott Hella Ferenc református lelkipásztor a város napja alkalmából tartott díszközgyűlésen, amelyen átadták Kanizsa idei díjait.

A tiszteletes, aki a nemzetiségekért-elismerést vette át, a 21 kitüntetettek nevében szólt, s egy igével kezdte beszédét: „…erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban”.


– Hálásak vagyunk azokért az emberekért is, akik előttünk jártak, és naggyá tették Nagykanizsát. Akik nagyon sokat tettek ezért a városért, az itt élő emberekért. Köszönjük, hogy Isten adott bölcsességet számukra, hogy fel tudták ismerni az idők szavát, meglátták azokat a biztos pontokat, a megrendíthetetlen alapokat, értékeket, amelyekre lehetett építeni életet, családot, közösséget, nemzetet és hazát – fogalmazott Hella Ferenc, hozzátéve, az elismerés abban erősíti meg a díjazottakat, hogy jó az irány, s továbbra is végezzék a rájuk bízott szolgálatokat elkötelezetten és rendíthetetlen hittel.

Nagy dolog az, szögezte le a lelkész, hogy minden nemzedékben vannak olyan emberek, akik felvállalják annak felelősségét, hogy továbbadják azt a hitet, azt a tudást, azt a szeretetet, az emberek iránti felelősséget, amit kaptak szüleiktől, családjuktól, tanáraiktól és lelkipásztoraiktól.


Hella Ferenc kapta idén a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Nemzetiségeiért díjat. Szerinte ott kell lennünk azon a csatamezőn, ahol meg tudjuk védeni értékeinket és kultúránkat (Fotó: Gergely Szilárd)

– Adja Isten, hogy soha ne veszítsük szemünk elől az örökkévaló célt, még akkor sem, ha kudarcokat élünk át, ha nehézségeket tapasztalunk, soha ne adjuk fel – folytatta Hella Ferenc. – Legyenek példák azok, akik előttünk jártak, akik megértették, hogy a magyar nemzetnek, ennek a városnak a felemelkedésében nagyon fontos szerepe van a keresztyén, magyar értékeknek, és ahogy Jesch Aladár bácsi (az idei díszpolgár) öt esztendővel ezelőtt egyik nyilatkozatában mondta: az emberségnek, az alázatnak és az optimizmusnak.

A jövő a mi felelősségünk, fogalmazott a református lelkipásztor, és tennünk kell azért továbbra is, hogy megőrizzük keresztyén hitünket, történelmünket, hagyományainkat, nemzetünket és megóvjuk kultúránkat. Tennünk kell azért, hogy őseinkhez méltó életet élhessünk s egy szép, nemes jövőt hagyjunk örökségül gyermekeink és unokáink számára.

Hella Ferenc beszédében felidézte a Rettenthetetlen című Mel Gibson-filmet, amelyben a skót szabadságharcos a Stirling hídnál egy különösen nehéz ütközet előtt így szólt felsorakozott katonáihoz, akiknek hatalmas túlerővel kellett farkasszemet nézniük, és ezért meglehetősen alulmotiváltak voltak az ütközet előtt: „William Wallace vagyok! És honfitársaim seregét látom a zsarnokság ellenében. Ha harcolsz, meghalhatsz. Ha elfutsz, megmenekülsz – legalábbis egy időre. De sok év után, öregen, amikor az unokák a régi időkről kérdeznek, lopott életed minden percét odaadnád azért az egy pillanatért, hogy újra itt lehess ma, ezen a csatamezőn”.

– Isten elhívott és feladatot bízott ránk, engedjük, hogy lángra lobbantsa a tüzet a szívünkben, s ha szükség van ránk, legyük ott azon a csatamezőn, ahol meg tudjuk védeni értékeinket és kultúránkat. Ebben segítsen meg mindnyájunkat és ehhez adjon erőt a mi mennyei édes Atyánk! Isten áldja meg önöket, Isten áldja meg Nagykanizsát! – zárta beszédét Hella Ferenc.

Kapcsolódó Cikkek

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.

  • Egyedi értékeket őriznek

    Egyedi értékeket őriznek

    A hucul lovaktól a Bodrog vízi élményútvonalig: természetvédelmi és a természeti értékekre épülő turisztikai célú fejlesztések kezdődtek az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) működési területén.