EUR: 322,83 Ft
CHF: 286,85 Ft
2018. december 16., vasárnap
Etelka, Aletta

Belföld

Felfüggeszthetik Kovács Béla mentelmi jogát

Kovács Béla, a Jobbik európai uniós képviselője mentelmi jogának felfüggesztését javasolta hétfői zárt ülésén az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága – értesült a Magyar Idők.

A lap információi szerint, a testület nem támogatta a politikus jogi képviselőjének, Szikinger Istvánnak azt az indítványát, hogy ha a grémium a jogi védettség megvonását indítványozza, úgy az ne érintse Kovács képviselői munkáját, valamint mondja ki, hogy nem lehet őt előzetes letartóztatásba helyezni. Információik szerint a jogi bizottság az egyhangú határozatban kimondta, hogy az ügyvéd indítványának nem lehet helyt adni, mivel Kovács Béla eddig két alkalommal nem tett eleget a testület idézésének, és nem jelent meg azokon a meghallgatásokon, amelyeken tisztázhatta volna a vele szemben felmerült gyanút.


Mint arról beszámoltunk, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlása alapján, fiktív gyakornoki foglalkoztatás gyanújával, költségvetési csalás miatt indult nyomozásban tavaly szeptemberben kérték a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Az EP korábbi, ugyancsak Kovács Béla mentelmi jogának felfüggesztésére vonatkozó döntése ugyanis csak a kémkedési ügyre vonatkozott. Mivel a mentelmi jog felfüggesztése konkrét bűncselekményhez kapcsolódik, újra kérniük kellett a mentelmi jog felfüggesztését .

A Jobbik EP-képviselője ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában tett feljelentést, miután a politikus egy aktív, egykori KGB-ügynökkel összefüggő nyomozás közben a titkosszolgálat látókörébe került.

Kapcsolódó Cikkek

  • Deutsch: ismét a magyarok ellen fordult a DK, az MSZP és a Párbeszéd

    Deutsch: ismét a magyarok ellen fordult a DK, az MSZP és a Párbeszéd

    A Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője szerint a héten ismét a magyar polgárok ellen fordultak a Demokratikus Koalíció (DK), a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Párbeszéd EP-képviselői, mivel megszavazták az EP keddi strasbourgi ülésén a migránsvízum bevezetését célzó előterjesztést.

  • Sütizz, hogy jótékonykodj!

    Sütizz, hogy jótékonykodj!

    Az Út a Mosolyért Alapítvány SütiShopja idén is megédesíti az adventi ünnepet. A szervezet ugyanis jótékonysági sütivásárt rendezett december 16-án Európa második legszebb karácsonyi vásárán.

  • Hideg idővel kezdődik a hét

    Hideg idővel kezdődik a hét

    Hideg idővel kezdődik a hét, helyenként mínusz 10 foknál is hidegebb lehet, többfelé napközben is mínuszok lesznek. Gyenge havazás, ónos eső havas eső csak elszórtan várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.