2018. december 11., kedd
Árpád, Árpádina

Külföld

Ferenc pápa: Az új francia elnök ne feledkezzen meg a keresztény értékekről

Franciaország nemzeti kulturális és erkölcsi örökségének, ezen belül a keresztény hagyományoknak a tiszteletben tartását szorgalmazta Ferenc pápa az Emmanuel Macron francia elnökhöz intézett üzenetében, amelyet a Vatikán kedden közölt honlapján.

A francia nyelvű üzenetben Ferenc pápa jókívánságait fejezi ki Franciország új elnökének azzal a reménnyel, hogy Emmanuel Macron minden honfitársa szolgálatában végzi feladatát.


A katolikus egyházfő kiemelte, hogy Franciaországnak hűnek kell maradnia gazdag erkölcsi hagyományaihoz és lelki örökségéhez. Utóbbit a keresztény tradíció határozza meg – írta Ferenc pápa. Hozzátette, hogy a cél egy igazságosabb és testvéribb társadalom megteremtése, amely tiszteletben tartja a különbözőségeket, és figyelmet szentel mindazoknak, akiket nehézségek és kizárás fenyeget.

A francia elnökválasztások második fordulója előtt Ferenc pápa bírálta az Emmanuel Macron és Marine Le Pen közötti televíziós vitát. Az egyházfő szerint a két elnökjelölt “kövekkel dobálta egymást, párbeszéd helyett”. A pápa azt mondta, Marine Le Penről tudja, hogy jobboldali, de Emmanuel Marcornról nem tudja honnan jön, és mit képvisel.

A több mint 60 milliós Franciaországban több mint 70 százalék a megkeresztelt katolikusok aránya, de ennél jóval kevesebben gyakorolják vallásukat. 2015 januárjától Franciaországnak nem volt a Szentszéknél akkreditált nagykövete, miután a Vatikán nem fogadta a Francois Hollande javasolta Laurent Stefaninit. Francia sajtóértesülések szerint azért, mert Stefanini bevallottan meleg.

A több mint egy évig üres diplomáciai széket tavaly májusban Philippe Zeller foglalta el, miután a francia fél lemondott Laurent Stefanini kinevezéséről.

Kapcsolódó Cikkek

  • Erősebb lehet Merkel utódja

    Erősebb lehet Merkel utódja

    Kíváncsian várják az elemzők, hogy elhagyja-e elődje erősen migránspárti politikáját az Angela Merkel pártelnöki helyére hajszállal megválasztott Annegret Kramp-Karrenbauer. A Nézőpont Intézet ügyvezető igazgatója szerint a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új elnöke, politikailag akár erősebb is lehet, mint elődje, aki lényegében a migrációs politikájába bukott bele.

  • Elfogadták Soros migránspaktumát

    Elfogadták Soros migránspaktumát

    Elfogadta 150 ENSZ tagállam képviselőjének többsége azt a globális menekültügyi csomagot, amelyről a világszervezet közgyűlése 19-én szavaz majd, de több mint tucatnyi ország lépett ki már a csomag egyeztetési folyamatából.