EUR: 322,27 Ft
CHF: 285,80 Ft
2018. december 18., kedd
Auguszta

Egyéb Sopron

Fertő-táj Világörökség Nap

Idén is lesz Fertő-táj Világörökség Nap, amelyhez számos település kapcsolódott, többek között Sopron-Balf. A hivatalos megnyitót május 20-án, reggel 9 órakor tartják a József Attila Művelődési Házban.

Délelőtt koncertre várják az érdeklődőket a helyi evangélikus templomba, amelyen a balfi gyerekek is részt vesznek. Fajkusz Attila tanítványai gitáron és furulyán játszanak, bemutatkoznak a zeneiskolás gyermekek fuvolán, zongorán, énekkel, Péter Géza előadásában pedig népdalok csendülnek fel citerán.

Fotó: Riba Szabolcs

A koncert után bemutatják a vendégeknek a templomot és orgonáját, illetve a karzat galériáját. A templomtéren karikásostor-csattogtatás, kereplő, egyéb pufogtatás és madárijesztők idézik meg a seregélyhadak ellen folytatott küzdelmet.
A művelődési ház két állandó kiállítása, a Nemzeti Emlékhely és Horváth Teri emlékszobája a rendezvény ideje alatt egész nap megtekinthető.

Kapcsolódó Cikkek

  • Az idén többet költenek a magyarok ajándékokra

    Az idén többet költenek a magyarok ajándékokra

    Az idén a magyarok többet szánnak karácsonyi ajándékra, mint tavaly és kevesebbeknek kell előre takarékoskodniuk az ünnepi kiadásokra – közölte a Budapest Bank kedden a megbízásából készített GfK reprezentatív kutatás megállapításait.

  • A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    Muszáj foglalkoznunk a mesterséges intelligencia kérdésével, ugyanis viszonyt kell képeznünk vele, hogy megismerhessük, hogy milyen hatással is lesz az életünkre – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a LEXI AI Generation nemzetközi mesterséges intelligencia chatbot verseny díjátadóján csütörtökön.

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.