EUR: 323,33 Ft
CHF: 286,23 Ft
2018. december 13., csütörtök
Luca, Otília

Extra

Gerendai Károly: A Sziget eladása új lehetőség számunkra

Sohasem főzött magára, de ma már az övé az első Michelin-csillagos csúcsétterem, a Costes. Elárulta, hogy Pink szívesen jön a Szigetre, Rihanna tavalyi szereplése viszont nagy csalódás volt – Gerendai Károllyal, a Sziget Fesztivál alapítójával, a Gourmet Fesztivál főszervezőjével beszélgettünk.

Miben lesz más az idei Gourmet Fesztivál?


Próbálunk fejlődni és ennek érdekében pár dolgon változtatni. A legnagyobb változás, hogy most már nemzetközi sztárvendégeink is lesznek, sőt, aki előzetesen regisztrál, az a sztárok exkluzív ebédjein, vacsoráin is részt vehet. Lesznek a  gyerekeknek is programok és idén már díjazzuk a legjobb ételt és kiállítót is.

Magyarország első Michelin-csillagos éttermének, a Costesnek a tulajdonosa. Mit gondol, sokat fejlődött a hazai csúcsgasztronómia?


Az eredmények ezt igazolják, elég csak a Bocuse d’Or szakácsversenyre gondolni, ahol Széll Tamás negyedik lett. Azt gondolom, a turisták Magyarországon is egyre inkább találhatnak világszínvonalú helyeket. Azt látom, hogy a csúcsgasztronómia szintjén már látványosan elindult valami, de az étkezési kulturánk nem csak a csúcséttermekről szól, hiszen egy háziasszony is képes zseniális ételeket készíteni, ahogy egy útszéli kifőzdében is ehetünk finomat. Sajnos általánosságban azért még nem mondható rózsásnak a helyzet, de nem szabad türelmetlennek lenni. A gasztro közállapotokat nem lehet egyik pillanatról a másikra megváltoztatni. Színvonalas képzésre és jó alapanyagokra van szükség, ezen a téren ugyanis még vannak komoly hiányosságok. Az alapanyagoknál még mindig sokkal inkább mennyiségi termelés van, mint minőségi. Hiány van a jó munkaerőből is.

Mi a kedvenc étele?

Imádom a házias ízeket, túrós csusza és rakott krumpli bármilyen mennyiségben jöhet..de alapvetően azt az ételt szeretem, ami jó alapanyagból, jól van elkészítve.  Korán, 16 évesen költöztem el otthonról, de nem főztem soha magamra. Eddig maximum szendvicset készítettem, emiatt aztán hamar megtanultam értékelni a jó éttermeket. Az elején kifejezetten válogatós voltam, sok olyan ételt kóstoltam, ami nem ízlett és azt gondoltam, hogy azok egyszerűen nem jók, de később rájöttem, hogy minden azon múlik, hogyan készítik el az adott ételt. A feleségem szerencsére nagyon jól főz, de továbbra is szeretünk étterembe járni. Ha nyílik egy új hely, akkor szakmai kíváncsiságból is elmegyünk megnézni.

Széll Tamás új helyén voltak már?

El akartunk menni, telefonáltam is, de mondták, hogy nagyon sokan vannak, nagy sor van, ne most menjünk. Szerencsére Tomiéknak lesz idén a Gourmet fesztiválon is egy menüje, ezért oda már beiratkoztam, hogy le ne maradjak róla.

Visszaküldi az ételt, ha nem ízlik?

Nem vagyok balhézós vendég, inkább nem megyek többé oda, ahol rosszat ettem. Én egyébként értékelem, ha valaki szól, ha hibázunk, mert abból lehet tanulni. Viszont szakmabeliként nehéz a helyzetem, mert sokan tudják ki vagyok és az mindig rosszul veszi ki magát, ha azt gondolják, hogy azért reklamálok, mert fenn hordom az orrom a csillagos éttermeim miatt. Azoknak szoktam szólni, akiket jól ismerek és tudom, hogy nem veszik rossz néven.

Augusztusban kezdődik az idei Sziget fesztivál. Az eladás után milyen feladatokat lát el?

70 százalékát adtuk csak el a cégnek, 30 százalékban továbbra is tulajdonosok maradtunk. Ráadásul a menedzsment jogokat megtartottuk, tehát továbbra is mi irányítjuk a céget. A dolgok pont úgy állnak, mint tavaly ilyenkor. A közönség nem fogja érzékelni a változást, de ha most is lesz nyereség, akkor annak a hetven százaléka már nem minket illet majd.

Nem lesz így anyagilag veszteséges?

Kaptunk egy tisztességes vételárat a hetven százalékért, ezzel kompenzáltak minket. (állítólag 8, 5 milliárd forintnál többet fizettek a befektetők – a szerk.) Mi azt reméljük, hogy a befektetővel létrejött együttműködés, új lehetőségeket nyit majd meg számunkra. Az új partnerünk azt várja, hogy nemzetközi szinten is terjeszkedjünk, így várhatóan izgalmas időszak következik a cég életében, de már kevésbé az én számomra. A Szigettel kapcsolatos napi operatív munkában, jövőre már nem szeretnék részt venni. Jelenleg hetente 3-4 napot a Sziget irodában töltök és szeretném, ha ez a későbbiekben már mindössze 1-2 nap lenne. Sok más projektem is van, például a Lupa-tónál nemsokára megnyíló strand, amivel szeretnék aktívabban foglalkozni. Régi vágyam egy olyan komplexum, ami tengerparti életérzést nyújt. Meg persze szeretnék több időt tölteni a családommal is.

Gerendai Károly Fotó: Csudai Sándor

A Sziget mínusz egyedik napján Pink lép majd fel. Hogy sikerült idecsábítani?

Szerencsénk volt! Sok évvel ezelőtt fellépett már a Szigeten és a menedzsmentje azt mondta, hogy annyira jó emlék számára, hogy szívesen visszajön Budapestre. Pink nagyon kevés koncertet ad mostanában, ezért örülök, hogy a sok megkeresés közül, most is minket választott. Technikailag már most vannak olyan extra kérései, ami alapján biztos vagyok benne, hogy látványos showt csinál majd.

Milyen érzés, hogy 25. születésnapját ünnepli a Sziget?

Fura, mert mostanra többet szerveztem Szigetet életemben, mit nem. 22 évesen kezdem, amikor még nagyon más volt minden. Egy baráti társasággal kezdtünk a szervezésbe és máig értetlenül állok az előtt, hogyan sikerült összehozni.

Melyik világsztár okozta a legnagyobb csalódást?

Rihanna nagy csalódás volt. Rövid volt a koncert és úgy éreztük, hogy klasszikus hakni, amit előadott. Nem volt méltó a hírnevéhez. De szerencsére nagyon sok olyan zenész lépett fel a Szigeten, akik életreszóló élményt nyújtottak, például Prince vagy David Bowie. Abban bízom, hogy akinek a Sziget eszébe jut, azok döntő többségének öröm és jó érzés jut eszébe, akkor pedig megérte megcsinálni.

Kapcsolódó Cikkek

  • Csúcsgumikkal szerelik a MOL Limókat

    Csúcsgumikkal szerelik a MOL Limókat

    Ultranagy teljesítményű téli abroncsokat kaptak a MOL Limo Mercedes-Benz modelljei. A flotta prémium autóira a Hankook kifejezetten felsőkategóriás személygépkocsira fejlesztett termékei kerülnek, amelyek még tovább emelik a vezetési élményt.

  • Karácsonyi dalok egyedi misztikus GREGORIAN stílusban

    Karácsonyi dalok egyedi misztikus GREGORIAN stílusban

    Az advent tökéletes periódus arra, hogy egy kicsit elcsendesedjünk, megálljunk, pihenjünk, feltöltődjünk, önmagunkkal, családunkkal, barátainkkal hangolódjunk békességben az év legszebb ünnepére, a Karácsonyra!

  • Ákos ismét dupla Aréna-koncerttel zárja az évet

    Ákos ismét dupla Aréna-koncerttel zárja az évet

    Ismét dupla Aréna-koncerttel zárja az évet Ákos december 14-15-én. A népszerű előadó, dalszerző idén ősszel négyszámos stúdióanyagot jelentetett meg, ami a jövőre tervezett következő album előfutára.