EUR: 323,34 Ft
CHF: 287,20 Ft
2018. december 17., hétfő
Lázár, Olimpia

Extra

Harminc éve indult Szomszédok első része

1987. május 7-én mutatták be a gazdagréti panelház lakóinak életét bemutató Szomszédok című teleregény első részét.

A harminc éve indult sorozatban Vágásiék, Takácsék, Mágenheimék mindennapjait követhették nyomon a nézők, attól kezdve, hogy beköltöztek a panelházba. A kéthetente csütörtökönként jelentkező epizódokban a szereplők mindennapi problémáit kisebb-nagyobb gondjait dolgozták fel. A sorozat sikerét az is mutatja, hogy volt olyan epizód, amelyet hat és félmillión néztek meg.


Nemcsák Károly, aki Vágási Ferencet alakította a sorozatban, az M1 aktuális csatorna hétfői adásában elmondta: a nagy nézettség titka az lehetett, hogy a sorozat azokról a problémákról beszélt, amelyek mindenkit foglalkoztattak, de közben nem politizált. Ezen kívül a sikert az is adhatta, hogy a legkisebb epizódszerepet is színészek játszották. “Minden egyes feladat, minden egyes kis feladat komoly színészi teljesítményt rejtett magában” – hangsúlyozta.

Elmondta, hogy Horváth Ádám rendező nagyon jól ismerte a szereplőket, ezért sok olyan mozzanat is bekerült a sorozatba, amely a szereplők életével kapcsolatban állt.


Gór Nagy Mária, aki Nagy Vilma testnevelő tanárt alakította sorozatban, elmondta, hogy annak idején, amikor elvállalta felkérést fiai még kicsik voltak és nehéz volt megoldani a felügyeletüket, ezért Horváth Ádám beleírta őket a történetbe.

“Így Vilmának volt két nagyon rossz gyereke, akik többek között cigarettáztak és felgyújtottak a szalmakazalt” – idézte fel Gór Nagy Mária, hozzátéve, hogy a közel tizenhárom évig zajló forgatások alatt a csapat egy igazi baráti társasággá alakult és mindig nagyon várták a közös munkát.

A sorozatban a Mágenheim Juli édesanyját, Etust alakító Csűrös Karola az M1 riportjában elmondta, hogy a forgatás kezdetekor nem gondolta volna, hogy harminc év elteltével is ilyen népszerű lesz a sorozat és hogy még a mai napig még mindig Etussal azonosítják őt.

Horváth Ádám, a sorozat forgatókönyvírója és rendezője azt mondta, hogy a Szomszédok harminc év elteltével már a történelmet mutatja be, ez lehet a mostani népszerűségének a titka, annak idején pedig azért lehetett sikeres, mert naprakészen mutatta be azokat a dolgokat, amelyek annak idején foglalkoztatták az embereket.

A sorozatból 331 rész készült, az utolsót 1999. december 31-én mutatták be.

Kapcsolódó Cikkek

  • Barátai segítették Cseke Katinkát a fogyásban

    Barátai segítették Cseke Katinkát a fogyásban

    Cseke Katinka fogyásának híre nők ezreinek adott erőt és reményt az elmúlt időszakban. A színésznő bókok százait seperte be, és eldöntötte, szeretne segíteni minél több fogyni vágyó sorstársának, hiszen ő már tudja, egyedül nem megy!

  • Baronits Gábort édesapja szelleme segíti át a nehézségeken

    Baronits Gábort édesapja szelleme segíti át a nehézségeken

    Baronits Gábor úgy érzi, egy csapásra felnőtt, mikor kisfiúként elveszítette édesapját. A TV2 Csak show és más semmi című műsorának ezüstérmese a mai napig nem tudta elengedni édesapját, mint mondja, élete nehéz helyzeteiben sokszor érzi, mellette van.

  • Tom Jones ismét Magyarországra jön!

    Tom Jones ismét Magyarországra jön!

    Jövőre ismét koncertet ad Magyarországon Tom Jones. A világhírű walesi énekes 2019. június 22-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel és adja elő legnépszerűbb dalait – közölte a szervező Live Nation pénteken az MTI-vel.