EUR: 323,56 Ft
CHF: 286,84 Ft
2018. december 16., vasárnap
Etelka, Aletta

Egyéb Érd

Harmincadszor tekerték körbe Érdet

A harmincadik Érd Körbe városkerülő kerékpáros túra rajtjára ismét megtelt a Főtér, hogy családias hangulatban körbekerékpározzák a várost a megszokott 10, 30 és 60 kilométeres távokon.

A túra szokás szerint a Főtérről az Ercsi út felé vette az irányt, majd a menet a temető irányából az ófalusi pincesoron a Téglagyár, illetve a Duna-part felé haladt. Visszafelé ismét a gáton hömpölygött a tömeg, és a Fő utca, Felső utca szakaszon tért vissza a Főtérre, ahol egy kisebb pihenő után a 30 kilométeresek továbbmentek, a 10 kilométeres távot teljesítők pedig befejezték a kört.


A nagyobb távot választók a Zámori út felé folytatták, egészen a parkvárosi napközis táborig, ahonnan egy kisebb pihenőt követően mentek Érdliget felé, hogy visszatérjenek a Főtérre. A legnagyobb táv a 60 kilométeres, a tavaly elhunyt Sólyom Lajosról elnevezett emlékkör volt, amely Diósdon, Törökbálinton, Biatorbágyon, Etyeken és Sóskúton keresztül vezetett.

 

Bemutatkoztak nem minden nap látható járművek is
Fotók: Boros Sándor

A 30. Érd Körbe legszínesebb programja ezúttal is a bringaszépségverseny volt. A női és férfibiciklik mellett futó-, szobor-, összteleszkópos, mountain bike, BMX, tandem-, elektromos, utánfutós, fekvő- vagy és szoborkerékpár is megjelent. –Vannak nagyon sokan, akik évek óta jönnek, de mindig vannak újak is, de nemcsak Érdről, hanem a környező településekről is – nyilatkozta az erdmost.hu-nak a főszervező Csengeri Attila. Az Érd Körbe Egyesület elnöke azt is megjegyezte: ezen a túrán már nemcsak azok szeretnének részt venni, akiknek van kerékpárjuk, hanem azok is, akiknek nincs. – Ebben is próbálunk előrelépni egy közbringarendszerrel – mondta.


Kapcsolódó Cikkek

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.

  • Egyedi értékeket őriznek

    Egyedi értékeket őriznek

    A hucul lovaktól a Bodrog vízi élményútvonalig: természetvédelmi és a természeti értékekre épülő turisztikai célú fejlesztések kezdődtek az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) működési területén.