EUR: 322,03 Ft
CHF: 285,11 Ft
2018. december 18., kedd
Auguszta

Külföld

Íme a hasonlóság Gyurcsány és Emmanuel Macron között

Egészen meglepő hasonlóságokat fedezett fel Gyurcsány Ferenc és a most megválasztott francia elnök között az Origo. A lap most bemutatja a két politikus életútját, amiben kiderül, hol és miben látható egyezés Emmanuel Macron és Gyurcsány Ferenc pályafutásában.

Az egyik legfőbb hasonlóság kettejük között a hatalomra kerülésük a módja. Macron 2014–2016 között volt a baloldali Manuel Valls kormányában gazdasági miniszter, majd látva a teljes kormányzati kudarcot tavaly augusztusban távozott a kormányból. Így a franciák egy jelentős része nem azonosította Francois Hollande elnökkel, ráadásul a kettejük viszonya jelentősen megromlott. Pedig Macron korábban Hollande tanácsadója is volt. Sokan azt mondták, hogy a háttérben úgymond fúrta egykori mentorát, állítólag Hollande nőügyét is ő juttatta el a bulvárújságoknak – ismerteti az Origo.


Gyurcsány Ferenc 2004 augusztusában mondott le a sportminiszteri tisztségéről, miután az MSZP súlyos vereséget szenvedett a júniusi európai parlamenti választáson. Gyurcsány ügyesen farolt ki Medgyessy Péter miniszterelnök mögül,  akit később sikerült felállítania a kormányfői székből, majd a helyére ült. Gyurcsány Macronhoz hasonlóan a miniszterelnök legbelsőbb tanácsadói köréhez tartozott, és onnan sikerült kitörnie. Medgyessy Péter többször utalt arra, hogy Gyurcsány lényegében hátba támadta – sorolja a hasonlóságokat a lap.

Ezenkívül a politikai pályájuk előtt mindketten az üzleti életben tevékenykedtek. Ráadásul mindkét politikus előszeretettel szerepel a bulvármédiában is.

A részletes írást Gyurcsány és Macron hasonlóságáról itt olvashatja.

Kapcsolódó Cikkek