EUR: 322,42 Ft
CHF: 285,68 Ft
2018. december 18., kedd
Auguszta

Egyéb Miskolc

Indul a Fülemülék éjszakája

Az énekesmadarak nagy része már hazatért Afrikából, hogy éjszakába nyúló hangversennyel szórakoztassanak minket.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) több mint egy évtizede hirdeti meg Fülemülék éjszakája című programsorozatát. Ennek keretében április végétől május végéig országszerte várhatóan mintegy félszáz helyszínen, többnyire lakott területeken vagy azok határában várják a madarászok a madarak iránt érdeklődőket, hogy rövid késő délutáni, kora esti séta keretében hallgassák a fülemülék koncertjét.


A kis művészek már hazatértek

 

Hazánkban a lakott területek bokrosaiban is gyakorinak számít a világ egyik legszebb énekhangú madara, a fülemüle. Ez a verébméretű, barnás felsőtestű, vöröses farkú madár nemcsak kilométernyi távolságra is elhallatszó hangja és énekének változatossága miatt híres, de az is különleges benne, hogy a hímek éjszaka is énekelnek.

A fülemüle hangja évezredek óta megigézi az embereket és megihleti a művészeket. Számos zenemű készült a fülemüle énekművészetéből. A rádió hőskorában Angliában a BBC-n közvetítettek egy szabadtéri koncertet, ahol Beatrice Harrison csellóművész a kertjében duettet játszott az ott éneklő fülemülékkel 1924 májusában. A kísérlet akkora közönségsikert aratott, hogy a rádióközvetítést a következő hónapban, majd a rákövetkező 12 tavaszon megismételték.

Az első madarak már április első felében, a többség azonban április végén és május elején érkezik Magyarországra, és a hímek szinte azonnal énekelni kezdenek.

Miskolcon a Barlangfürdő előtti sétányra május 12-én 17.30-tól várják a madárbarátokat egy kis fülemülekoncertre, ahol a madárhang hallgatása mellett odútelep-ellenőrzésen és madárgyűrűzésen is részt vehetnek az érdeklődők.

Kapcsolódó Cikkek

  • Az idén többet költenek a magyarok ajándékokra

    Az idén többet költenek a magyarok ajándékokra

    Az idén a magyarok többet szánnak karácsonyi ajándékra, mint tavaly és kevesebbeknek kell előre takarékoskodniuk az ünnepi kiadásokra – közölte a Budapest Bank kedden a megbízásából készített GfK reprezentatív kutatás megállapításait.

  • A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    Muszáj foglalkoznunk a mesterséges intelligencia kérdésével, ugyanis viszonyt kell képeznünk vele, hogy megismerhessük, hogy milyen hatással is lesz az életünkre – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a LEXI AI Generation nemzetközi mesterséges intelligencia chatbot verseny díjátadóján csütörtökön.

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.