EUR: 323,24 Ft
CHF: 286,36 Ft
2018. december 13., csütörtök
Luca, Otília

Extra

J.K. Rowling díjat kapott a brit könyvesektől

A British Book Awards (Brit Könyvdíjak) átadásán Sarah Perry gótikus regénye lett az év könyve, J. K. Rowling pedig a könyvkiadás fellendülésében játszott rendkívüli szerepéért vehetett át díjat.

“Húsz éve még azt is nehezen hittem volna el, hogy kiadják egy könyvemet, nemhogy ilyen rangos elismerést kapjak” – köszönte meg a díjat a Harry Potter-regények szerzője.


A Harry Potter és az elátkozott gyermek című kétrészes színmű szövegkönyve 2016 legnagyobb bestsellere lett Nagy-Britanniában. Korábban minden évben hatalmas lendületet adott a brit könyvpiacnak, amikor megjelent egy-egy Potter-regény. 2007-ben pedig, a regényfolyam hetedik, befejező részének kiadása révén a könyvszektor 1,79 milliárd fontos rekordbevételt ért el – emlékeztetett a BBC News keddi cikkében.

Rowling a könyvszakmát is dicsérte köszönőbeszédében. “Ez az este valójában Önökről szól, a könyvkereskedőkről, akik nélkül természetesen nem lennének bestsellerek. Köszönetet akarok mondani azért, hogy az évek során támogatták a könyveimet, ez a díj valójában az Önök érdeme” – fogalmazott.


Az év gyermekkönyve díjat azonban nem a Harry Potter-színmű nyerte, amelyet Rowling John Tiffanyval és Jack Thorne-nal együtt jegyzett. A díjazott Kiran Millwood Hargrave The Girl of Ink and Stars című kamaszregénye lett, amelyet a Chicken House kiadó gondozott.

Az év könyve és az év regénye díját Sarah Perry The Essex Serpent című sikerkötete kapta meg, amit az év irodalmi szenzációjaként emlegettek. Az 1890-es évek Londonjában játszódó gótikus regény 200 ezer példányban kelt el, ami az eredeti célkitűzés negyvenszerese volt.

“Nagyon örülök, hogy a kiadó könyvemmel foglalkozó csapatának munkáját így ismerték el. Ez a díj mindannyiuké. Megértették, hogy mit szeretnék elérni és el is érték számomra” – jelentette ki Perry.

A nem fikciós könyvek lifestyle kategóriájában Tim Peake űrhajós részesült a könyvesek elismerésében Hello, is this Planet Earth? (Heló, ez a Föld bolygó?) című fotóalbumért, amelyet a Nemzetközi Űrállomáson a Földről készített felvételeiből állított össze.

Kapcsolódó Cikkek

  • Ákos ismét dupla Aréna-koncerttel zárja az évet

    Ákos ismét dupla Aréna-koncerttel zárja az évet

    Ismét dupla Aréna-koncerttel zárja az évet Ákos december 14-15-én. A népszerű előadó, dalszerző idén ősszel négyszámos stúdióanyagot jelentetett meg, ami a jövőre tervezett következő album előfutára.

  • Köllő Babett: Ma is testképzavarral küszködök

    Köllő Babett: Ma is testképzavarral küszködök

    A Csak show és más semmi szereplője, Köllő Babett hétről hétre megmutatja szexi oldalát a TV2 színpadán. A Feleségek luxuskivitelbenből megismert színésznő természetesen rengeteg bókot kap, ő azonban korántsem elégedett az alakjával.

  • Osvárt Andrea: Szeretném, ha szeretnének

    Osvárt Andrea: Szeretném, ha szeretnének

    Osvárt Andrea egy bájos és törékeny nő, akit a munkájából fakadóan mégis gyakran láthatunk férfias szerepben. Saját producerirodát vezet, ahol olykor bizony keményen rá kell csapnia az asztalra.