EUR: 323,34 Ft
CHF: 286,52 Ft
2018. december 17., hétfő
Lázár, Olimpia

Egyéb Pécs

Jönnek a felújítások

A következő hónapokban feltúrják a várost nemcsak az úthibák javítása, utak építése, hanem például a gázvezetékek, a hővezetékek cseréje, felújítása miatt – ezeket mind összehangolják, idén egyszerre több helyen is dolgoznak.

A Tettye Forrásház, a PÉTÁV, az E.ON és a Magyar Közút tervez különböző rekonstrukciókat a városban, ugyanakkor éppen azért, hogy ne kelljen egy-egy szakaszt egymás után többször is feltúrni, egyeztetnek egymással. A cégek és a város önkormányzata folyamatosan egyeztet az ütemezésről, illetve az elkerülő szakaszokról.


Nemcsak utat újítanak, hanem gázvezetékek, a hővezetékek cseréje is zajlik

Girán János, a városfejlesztési bizottság elnöke szerint a munkák miatt szükség lesz forgalomkorlátozásokra, elterelésekre, ezekről időben tájékoztatni fogják pécsieket, de előre is kérik a közlekedők, az adott környéken élők türelmét és megértését.

Az E.ON idén több mint félmilliárdos fejlesztést tervez Pécsen, a Magaslati úton gázvezetéket cserélnek, munkák folynak a Diósi úton is. Az Angster, a Surányi és a Magaslati út – egy városi projekt jóvoltából – új burkolatot kap, később egy új út építésével a Kodály–Petőfi utcai körforgalommal is összekötik ezt az északi útvonalat.


A Tettye Forrásház Zrt. a Jókai, a Hunyadi és a Páfrány utcában már dolgozik, de a Hegyalja, a Jurisics és az Engel János utcában is dolgoznak majd – a társaság közel egymilliárd forintot fordít a vízhálózat rekonstrukciójára. A Magyar Közút is több utat is rendbe tesz idén, ám egyelőre még nem végleges a felújítási terv, de akár a Siklósi úti felüljárót is felújíthatják. A beruházásokat folyamatosan hajtják végre.

Kapcsolódó Cikkek

  • A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    Muszáj foglalkoznunk a mesterséges intelligencia kérdésével, ugyanis viszonyt kell képeznünk vele, hogy megismerhessük, hogy milyen hatással is lesz az életünkre – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a LEXI AI Generation nemzetközi mesterséges intelligencia chatbot verseny díjátadóján csütörtökön.

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.