EUR: 323,45 Ft
CHF: 287,44 Ft
2018. december 17., hétfő
Lázár, Olimpia

Extra

Keller András: Számomra is tartogat meglepetéseket az ázsiai turnénk

Egyedülálló komolyzenei turnéra készül Ázsiában Keller András és Gidon Kremer. A világhírű hegedűművészek és az általuk vezetett zenekarok egyedülálló módon, együttes erővel készülnek bemutatni az ázsiaiaknak a nyugati zeneirodalom legszebb műveit az elmúlt három évszázadból. Keller exkluzív interjút adott a Lokál.hu-nak.

Ritka alkalom, amikor két ekkora klasszis egy színpadon játszik és szinte egyedülálló, amikor két világhírű zenekar, a Concerto Budapest és a Kremerata Baltica Kamarazenekar eggyé olvad egy koncertsorozat kedvéért!


Fotó: Mészáros Diána

-Ez abszolút igaz, ahogy most végiggondolom nem tudok felidézni hasonló összefonódást. 

Mikor találkoztak először a zenekar vezetőjével, a világhírű hegedűművésszel, Gidon Kremerrel?


-Régi kapcsolat fűz Kremerhez. Először még gyerekként láttam 1972-ben, az egyik magyarországi koncertje után még egy autogramot is tudtam tőle szerezni. A személyes kapcsolat 1987-ben kezdődött köztünk és az eltelt 30 évben számtalan alkalommal dolgoztunk már együtt. Amikor Gidon eljött az első próbára “kattant az agyam” ugyanis annyira telten és dinamikusan szólt minden. Ez is csak azt bizonyítja, hogy ha a zenészeknek közös céljuk van, akkor abból valami varázslatos születhet.

Mi a sikeres munkakapcsolatuk titka?

-Kremer teljesen új világot teremtett a komolyzenében. Mindannyian tudjuk, hogy korunk leginnovatívabb művésze, hiszen mindig szeret valami újat közölni a közönséggel és nem a régi, agyonrágott “dolgokat” ismételgeti. A lelki-szellemi rokonság ebből fakadhat, ugyanis én is ugyanezt csináltam a kvartettemmel (Keller Quartett -a szerk.) és ugyanezt a szemléletet kívántam behoznia a Concerto Budapest életébe 10 évvel ezelőtt, amikor a vezetője lettem. Ekkor jelentősen megváltozott a zenekar élete és repertoárja, ugyanis visszamentem az alapokig. Előtte évtizedeket töltöttem a világ legjelentősebb színpadain, így volt némi háttérismeretem arra, hogy igyekezzek behozni a szimfonikus nagyzenekarok életét és szemléletét a Concertoba. Ez is kamarazene, csak nagyobb dimenzióban. Emlékszem az első nagyobb projektünk Haydn összes londoni szimfóniája volt, majd folytattuk Mozart összes zongoraversenyével. Utána jött Beethoven, Schubert, Bartók és sorba a romantikusok. Ebből a széles válogatásból is látszik, hogy kötelességünk minden kor zenéjét csiszoltan játszanunk, viszont ezeknek a játékához elengedhetetlen, hogy folyton-folyvást felfrissítsük a kamarazenei ismereteinket. Ezt minden egyes nap gyakorolnunk kell, mert az a művészetünk halála lenne, ha a nagyzenekari lét munkává válna, hiszen attól lesz tökéletes egy előadás, ha mindenki egyénisége kitűnik a játékában.

Fotó: Benkő Sándor

Mi volt az a gondolat, aminek mentén megszületett az ázsiai turnéjuk műsora? 

-Az utóbbi években már evidenciává vált, hogy napjaink zenéje felől is csodálatosan lehet közelíteni a régebbi korok zenéi felé. Philip Glass nélkül nem is lenne érdemes hozzányúlni Bach-hoz, és ez fordítva is igaz. Hatalmas vállalás, hogy a két említett zenész élete között eltelt 300 évet egyetlen egy koncert keretein belül idézzük meg. Így is kimaradt egy-két régi tervem, ami nem fért bele a koncert repertoárjába. Nagyon remélem, hogy lesz még alkalmunk elmenni a Távol-Keletre, amelyhez a hátország megfelelő támogatást tud biztosítani.

A négy állomásos turnéból még hátra van három : két szöuli koncert és egy Tajpejben. Milyennek találja az ázsiai közönség zenei ízlését? 

-Rettenetesen nyitottak, még akkor is ha nem. (nevet) Szívják magukba az európai kultúrát, amibe szerintem nekünk is fontos szerepünk van, hiszen az utóbbi időben rengeteget fejlődött az ázsiai zenészvilág. Az a stílus, tájékozottság és növendékek növekvő száma a 10 évvel ezelőtti állapotokhoz képest rendkívül sokat változott. A Concerto Budapesttel és a Keller Quartettel több alkalommal játszottam már Ázsiában, bár számomra is tartogat meglepetéseket az idei turné, hiszen Pekingben még nem léptem föl és Szöulban is csak a kvartettemmel jártam.

Kapcsolódó Cikkek

  • Barátai segítették Cseke Katinkát a fogyásban

    Barátai segítették Cseke Katinkát a fogyásban

    Cseke Katinka fogyásának híre nők ezreinek adott erőt és reményt az elmúlt időszakban. A színésznő bókok százait seperte be, és eldöntötte, szeretne segíteni minél több fogyni vágyó sorstársának, hiszen ő már tudja, egyedül nem megy!

  • Baronits Gábort édesapja szelleme segíti át a nehézségeken

    Baronits Gábort édesapja szelleme segíti át a nehézségeken

    Baronits Gábor úgy érzi, egy csapásra felnőtt, mikor kisfiúként elveszítette édesapját. A TV2 Csak show és más semmi című műsorának ezüstérmese a mai napig nem tudta elengedni édesapját, mint mondja, élete nehéz helyzeteiben sokszor érzi, mellette van.

  • Tom Jones ismét Magyarországra jön!

    Tom Jones ismét Magyarországra jön!

    Jövőre ismét koncertet ad Magyarországon Tom Jones. A világhírű walesi énekes 2019. június 22-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel és adja elő legnépszerűbb dalait – közölte a szervező Live Nation pénteken az MTI-vel.