2018. december 11., kedd
Árpád, Árpádina

Egyéb Szeged

Lázár a Délmagyart is bekóstolta

Tabukat döntöget Lázár János. Ahogy a Lokál Extra Szeged legutóbbi számában megírtuk, nemrégiben arról beszélt, hogy a szegedi egyetem „markánsan és aktívan kormányellenes politikát képvisel”, a napokban pedig arra utalt, hogy a Délmagyarország bizonyos munkatársai azon dolgoznak, hogy bebizonyítsák: (a régóta fideszes vezetésű) Hódmezővásárhely nem érdemli meg a fejlődést.

Éles pengeváltásnak lehetettek a tanúi a szegediek Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, Hódmezővásárhely országgyűlési képviselője és a megyei napilap között. A tárcavezető közleményt adott ki arról, hogy ellehetetlenülni látszik a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő villamos vasúti rendszer közös, nagy ívű vállalkozása, mert a szerelvények beszerzése az eredetileg tervezetthez képest kétszer annyiba kerülne. (Erről egyébként a Délmagyar közölte előtte az első cikket.) Mint írta, Hódmezővásárhely országgyűlési képviselőjeként és az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszterként arra kéri a kormányt, ne vállaljon kötelezettséget a beruházás megvalósítására az aránytalanul megnövekedett költségek miatt. Közleményében megjegyezte: „Sajnáljuk, hogy voltak, akik a közlekedési szakma képviselőjeként ellenezték a beruházást, vagy a Délmagyarország nevű napilap munkatársaként dolgoztak azon, hogy bebizonyítsák: Hódmezővásárhely nem érdemli meg a fejlődést.”


A Délmagyarországot kiadó Lapcom Zrt. gyorsan igyekezett megnyugtatni a kedélyeket, és válaszközleményében egyebek mellett úgy fogalmazott, a tram-train két város, Hódmezővásárhely és Szeged közös fejlesztési projektje, megvalósulása minden bizonnyal Csongrád megye lakóinak érdekét szolgálná, ezért „részben sértő, részben logikátlan nonszensz”, hogy saját előfizetőinek érdekei ellen tennének bármit. Azt ígérték továbbá, hogy utánajárnak, miért siklott ki a projekt és van-e esély a megmentésére.

Botka-lakáj?

Cseri Tamás (Fidesz) hódmezővásárhelyi képviselő nem először vette szájára a megyei napilapot. Korábban azt mondta: „Botka László lakájmédiájaként viselkedik a Délmagyar”, mely folyamatosan ostorozza a polgári kormányt és a vásárhelyi városvezetést. Az újság Hyppolit a médiában című főszerkesztői jegyzetében utasította vissza akkor a politikai támadást.

Mindeközben és nyilvánvalóan mindettől nem függetlenül újabb állomásához érkezett a hódmezővásárhelyi városvezetés és a Délmagyar között tavasszal kipattant purparlé. Cseri Tamás fideszes önkormányzati képviselő sajtótájékoztatót tartott, ahol arra kérte a vásárhelyi lakosokat, mondják le Délmagyarország-előfizetéseiket, mivel – fejtette ki – olyan kampányújságnak tartja a megyei napilapot, amiért nem érdemes pénzt kiadni. Elsősorban is egy általa „politikai bulvárnak” titulált írás miatt ostorozta a lapot, mely arról szólt, hogy a hódmezővásárhelyiek közül sokan jobbnak látják eltitkolni a közéleti kérdésekben alkotott véleményüket – Cseri szerint „azt sugallva ezzel”, hogy az ottani embereknek a városvezetés munkájának kritizálása esetén tartaniuk kell valamiféle retorziótól…


Kapcsolódó Cikkek