2018. december 16., vasárnap
Etelka, Aletta

Tech

Legyőzte a világ legjobb gójátékosát a Google mesterséges intelligenciája

Egymás után kétszer legyőzte a világ legjobb gójátékosát a Google mesterségesintelligencia-szoftverje egy Sanghaj közelében megrendezett versenyen.

Az AlphaGo program csütörtökön már a második játszmát nyerte meg a háromfordulós rendezvényen. A szoftver győzelme a világ legbonyolultabbnak tartott stratégiai táblás játékában újabb bizonyítéka annak, hogy a számítógépes intelligencia alkalmanként jobbnak bizonyul bonyolult feladatok megoldásában, mint az ember.


A Google óriáscég a kínai hatóságokkal együttműködve rendezte meg a Future of Go Summit elnevezésű viadalt Sanghaj közelében. Az internetezők élőben láthatták a kedden lezajlott első játszmát a világ jelenlegi legjobbjának tartott Ko Csie kínai góbajnok és a gép között. A csütörtöki második játszmát is közvetítette a YouTube, de ezt a kínai közönség már nem láthatta élőben, mert a kínai hatóságok blokkolták a Google szolgáltatását, és megtiltották a játszma közvetítését a helyi műsorszóróknak és közösségi médiának is.

A kínai újságírók arról számoltak be, hogy határozott utasításokat kaptak az illetékesektől, amelyben közölték velük, hogy kerüljék az esemény élő közvetítését és a Google nevének említését.


A gó több ezer éves múltra visszatekintő táblás stratégiai játék, amelyben két játékos helyez el fehér és fekete köveket egy négyzetrácsos mezőn. A játék rendkívül népszerű az ázsiai országokban, a legjobb játékosok rendre Kínából, Japánból és Dél-Koreából kerülnek ki.

“Tavaly azt gondoltam, hogy az AlphaGo játéka már szinte megközelíti az emberét, de most úgy vélem, úgy játszik mint a gó istene” – jelentette ki a 19 éves kínai bajnok, akit a második vereség láthatóan letört.

Egy évvel ezelőtt az AlphaGo szoftvere ötből négy játszmában győzte le a dél-koreai Li Szedol góvilágbajnokot.

Kapcsolódó Cikkek