EUR: 323,56 Ft
CHF: 286,84 Ft
2018. december 16., vasárnap
Etelka, Aletta

Egyéb Érd

Molnár Tamás szumó Európa-bajnok

Az érdi birkózók számára éremesőt jelentett áprilisban a tokodi verseny, ahol a kadetek női válogatóján Sipos Boglárka küzdelmes birkózása aranyérmet hozott, így már fél lábbal az Európa-bajnokságon érezheti magát.

A juniorok szintén Tokodon megtartott kötöttfogású válogatóversenyén elindult érdi versenyzők ugyancsak szép eredményeket harcoltak ki maguknak. Kovács Bence a dobogó 2. fokára állhatott fel, átvehette jól megérdemelt ezüstérmét, míg Molnár Tamás a 3., Délceg József  pedig a pontszerző 5. helynek örülhetett.


Az érdi szumósok Európa-bajnokságra való felkészülése során Pataki Samu megsérült, így a csapat hét fővel indult el Tbiliszibe, ahol több mint tíz kategóriában indultak.

Miközben a grúz fővárosban folytak a küzdelmek, az itthon maradottak sem lustálkodtak, hiszen Mezőfalván tartották a területi diák I., diák II. és serdülőbajnokságokat, amelyek belépőt jelentettek az országos bajnokságra. Izgalmas küzdelmek voltak: gyönyörű válldobásokat és fejlefogásokat mutattak be az érdi versenyzők, amelyeknek köszönhetően több területi bajnoki címet szereztek. A kiváló szereplés eredményeként az érdi birkózók a csapatok pontversenyében a második helyen végeztek.


Diák II. serdülő területi bajnokság, Mezőfalván – az érdiek érmekkel, serlegekkel
Fotók: www.erdispartacus.hu

Az érdiek eredményei:

Diák II.: Bori Richárd 1., Bákai Ferenc 3., Kaszás Elza 3., Kaszás Lilla 2., Finta Patrik 5., Gazsi Máté 1., Gyenes Bence 1., Hermann Norbert 1., Krokavecz Mátyás 2., Narancsi Bence 1.

Diák I.: Feik Lázár 3., Karcagi Demján Zoltán 1., Krausz István 3.

Serdülő: Finta Vivien 3., Madarassy Zoltán 3., Nagy Gergely 1., Nedvig Máté 1.

A Mezőfalván megrendezett területi bajnokságon az érdiek nyolc arany-, hét ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Tbilisziben U21-ben Molnár Tamás Európa-bajnok, Tamás Patrik pedig 3. helyezett

A Tbilisziben rendezett szumó Európa-bajnokságon Molnár Tamásban az U21-es korcsoport új Európa-bajnokát tisztelhetjük, ráadásként pedig az U23-as kategóriában 3. helyezést szerzett.

Az Európa-bajnokság érdi versenyzői Kovács János edzővel

További eredmények:

Kovács Bence U21-ben 2., Buzás Patrik U21-ben 3., Tamás Patrik U21-ben 3., Nagy Péter U23-ban 3., Délceg József pedig pontszerző, 5. helyezést ért el. Az egyéni érmesek mellett az U21-es fiúcsapat a dobogó 3. fokára állhatott fel, több nemzet elől elhozva a bronzérmet. A csapat tagja volt Délceg József és Molnár Tamás is.

Kapcsolódó Cikkek

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.

  • Egyedi értékeket őriznek

    Egyedi értékeket őriznek

    A hucul lovaktól a Bodrog vízi élményútvonalig: természetvédelmi és a természeti értékekre épülő turisztikai célú fejlesztések kezdődtek az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) működési területén.