2017. december 18., hétfő
Auguszta

Belföld

Négy új csillag Hévíz felett

Már áprilisban erős rajttal indította el a nyári szezont Hévíz: a termálvizek fővárosa egy négycsillagos szállodával lett gazdagabb. A Bonvital Wellness & Gastro Hotel a Tófürdő közvetlen közelében várja a vendégeket, a rekreációs szolgáltatásai mellett pedig a gasztronómia terén is maradandó élményeket ígér.

Több mint kétszáz vendég elhelyezésére alkalmas, négycsillagos hotel nyílt meg április közepén Hévízen. A Bonvital Wellness & Gastro Hotel átadásának azért is örültek különösen a helyiek, mert a fejlesztéssel egy évek óta üresen álló épületet sikerült életre kelteni.


Kovács Nikoletta, a szálloda igazgatója arról számolt be, hogy a két étteremmel és saját wellnessrészleggel rendelkező hotelban több mint 60 alkalmazottat foglalkoztatnak, a magyar tulajdonban lévő szálloda kialakítására pedig másfél év alatt egymilliárd forintot fordítottak. Az üzemeltetést az idén 10. születésnapját ünneplő Accent Hotels lánc végzi, amelyhez a Bonvitallal együtt már 16 hazai szálloda tartozik.

Ennyit a számokról, lássuk, milyen élményeket kínál Hévíz legújabb hotelja! A prémium kategóriás Bonvital főleg a wellness-szolgáltatások terén nyújt kiemelkedőt, de ezek mellett prevenciós és rekreációs funkciókkal is bír. Rendelkezik például saját sóbarlanggal, amely kiváló megelőző kezelést jelent a légzőszervi panaszokkal küszködőknek. A hotel szolgáltatásai között beauty- és fitneszlehetőségek szintén megtalálhatók.


A gasztronómia kedvelőinek sem kell a szomszédba menniük, hiszen a szálloda saját éttermet is működtet, Brix Bistro név alatt. Érdemes kipróbálni, már csak azért is, mert egyedülálló, a világ minden táját felölelő kávékínálatból lehet választani.

És hogy kiknek ajánljuk a Bonvitalt? Tényleg mindenkinek. Nemcsak a párok és a gyerekek érezhetik remekül magukat, hanem a négylábú családtagok is, hiszen a hotel 80 jól felszerelt szobája és további 10 exkluzív lakosztálya erre az igényre is maximálisan felkészült.

Kapcsolódó Cikkek

  • Százmilliós kedvezményt kapott Simicskától a Jobbik

    Százmilliós kedvezményt kapott Simicskától a Jobbik

    Egy nevetségesen alacsony bérleti díjnak megfelelő árért kapott Simicska Lajos cégeitől plakáthelyeket a Jobbik, szinte ajándékba. Miközben a párt a rájuk váró 661 milliós ÁSZ-büntetés ellen szervezett tüntetést, kiderült: nem csupán a bérléskor, hanem a későbbi tulajdonátruházáskor is botrányosan kedvező feltételekhez jutott a Jobbik.

  • Hideg, téli idő várható a jövő héten

    Hideg, téli idő várható a jövő héten

    Hideg, téli idő várható a jövő héten. A leghidegebb órákban mínusz 10 Celsius-fok körüli értékek is lehetnek, s a maximumok is fagypont körül alakulnak. Többször várható havazás is, Szenteste napján inkább napsütéses idő várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

  • Fidesz: Ma már nemzeti egység van a kettős állampolgárság tekintetében

    Fidesz: Ma már nemzeti egység van a kettős állampolgárság tekintetében

    A szélsőséges pártok véleményétől eltekintve ma már nemzeti egység van a kettős állampolgárság tekintetében, a honosítással a határon túli magyarság közjogi értelemben is a magyar nemzet részévé válhatott – mondta el a Fidesz frakcióvezetője vasárnap budapesti sajtótájékoztatón.