EUR: 323,44 Ft
CHF: 286,56 Ft
2018. december 17., hétfő
Lázár, Olimpia

Belföld

Rogán: Magyarország érdekeiért mindig ki kell állni

Magyarország érdekeiért mindig ki kell állni, a kormány mindig ezt a politikát képviselte – mondta Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a nemzeti konzultációról szervezett országjárás keretében tartott lakossági fórumon Budapesten kedden.

A XVII. kerületben tartott eseményen a tárcavezető kiemelte: mindig az ország érdekeiéiből kell kiindulni, akkor is, ha ezzel néha szembekerülünk más országokkal vagy Brüsszellel. Ki kell állnunk az igazunkért, ezt mondjuk 2010 óta – hangoztatta.


Úgy vélte, ma “van mire büszkének lennünk”, bár 2010-ben olyan országot örököltek, ahol mélyponton volt a gazdaság, az ország végtelenül el volt adósodva. Viszont azóta a béreket, nyugdíjakat emelték, visszafizették a hiteleket, és a 2010-es csődhelyzet után mára komoly eredményeket értek el – közölte.

Mint mondta, egymillió új munkahelyet ígértek, és e tekintetben az állami és a magánszektort illetően eddig egyaránt sikeres ez a politika. Segély helyett munkát akartak adni az embereknek, ezért hozták létre a közfoglalkoztatási programot, és ez is sikeres kezdeményezésnek bizonyult – értékelt. További eredményként említette az adócsökkentési politikát, a családok támogatását, a rezsicsökkentést, az államadósság csökkentését, valamint az évek óta folyamatos gazdasági növekedést.


Rogán Antal hangsúlyozta: mindezeket a sikereket olyan értékek alapján érték el, mint a foglalkoztatás középpontba állítása, a családok megerősítése és a biztonság.

A határok védelméről a miniszter kifejtette: 2010-ben senki nem gondolta, hogy a migráció Magyarországnak is kihívást jelent majd. Amikor néhány évvel később berobbant a migrációs hullám, az sokkolta Európát – emlékeztetett.

Arról beszélt, hogy a tömeges bevándorlás állandó jelenséggé vált, ami felvetette a kérdést, hogy milyen Európában akarunk élni hosszú távon. A fogyó népességet lehet pótolni migránsokkal, de a másik lehetőség, hogy a családpolitikát erősítjük – magyarázta. Hozzáfűzte: a migráció más problémákkal is együtt jár, így a terrorveszély növekedésével és a közbiztonság romlásával.

A tárcavezető úgy látja, a migrációval kapcsolatban érdekek, gondolkodásmódok találkoznak: az a gondolkodás, hogy legyen egy nemzetek felett álló Európa és az az érdek, hogy a baloldal jelentős része potenciális szavazókként tekint a migránsokra.

Arra is kitért, hogy vannak olyan nem kormányzati szervezetek (NGO-k), amelyek célja, hogy nyitottak legyenek a határok, hogy szabadon bejöhessenek Európába az illegális bevándorlók. Ezek a szervezetek nyíltan a magyar törvények megszegésére buzdítanak, és jelentős támogatójuk Soros György – jelentette ki.

Felidézte: a kormány nemzeti konzultációt hirdetett, egyszerű, világos témákkal, így a migráció kérdéséről, amelynek ügyében “komoly vitában vagyunk Brüsszellel”. További téma a külföldi befolyásszerzés és az, hogy adjunk-e plusz hatalmat Brüsszelnek bizonyos témák, például a rezsidíjak szabályozásának kérdésében – mutatott rá. Hozzátette: a kormánynak határozott álláspontja van mindegyik ügyben, de ha vitákat vív Brüsszellel, ahhoz kell az emberek támogatása, e nélkül nem tudják azokat az eredményeket hozni, amelyek az ország érdekében állnak.

Felszólalása végén a miniszter a nemzeti konzultációban való részvételre biztatott.

A tárcavezető egy kérdésre válaszolva a CEU ügyéről elmondta: a kormánynak nincs olyan szándéka, hogy megszüntesse az egyetemet, egy kérése van, hogy ugyanazon jogszabály alapján működjön minden külföldi egyetem, senkinek ne legyenek kiváltáságai.

A fórumon megjelent Juhász Péter, az Együtt elnöke, aki kérdést próbált meg feltenni az előadást tartó Rogán Antalnak, de a résztvevők lekiabálták, majd pedig vita alakult ki a megjelentek között.

Dunai Mónika (Fidesz) arra hívta fel a figyelmet, hogy a helyieknek szervezték a fórumot. Juhász Péter továbbra is bekiabált a miniszternek, követelve, hogy válaszoljon neki, majd elhagyta a fórumot. Ezt követően az eseménynek helyt adó épületen kívül hangosbemondóval mondta el álláspontját, de ezt a teremben nem lehetett jól hallani.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek