2018. december 19., szerda
Viola

Egyéb X.kerület

Szakmák ifjú sztárjai a Hungexpón

Tizedik alkalommal szervezte meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a Hungexpón a háromnapos Szakma Sztár Fesztivált, amely egyben az Országos szakmai tanulmányi verseny és a Szakma kiváló tanulója verseny döntője is volt.

Pontosan tudják, mit kell keresni

A fodrászverseny sem maradhatott el

Parragh László, az MKIK elnöke a megnyitón kiemelte: a jó szakma felér egy diplomával, az idei Szakma Sztár Fesztiválon már 41 szakmában versenyezhettek a legkiválóbb tanulók, a rendezvényre 15 ezer diák (kilencezer vidékről, hatezer a fővárosból) érkezett. Hozzátette: 2007-ben, az első döntőn még csak 11 szakma közül tudtak válogatni, azóta sokat fejlődött az esemény. A diákok csaknem 70 százaléka még pályaválasztás előtt áll − jegyezte meg.


Idén az Euroskills és a Worldskills versenyzői is itt mutatták be tudásukat, a fiatal szakmunkások európai versenyét, az Euroskillst jövőre Budapesten rendezik meg − derült ki az MTI tájékoztatásából. A rendezésért folyó versenyben Norvégiát sikerült legyőzni, amiben jelentős szerepet játszott, hogy a tavalyi versenyen a 28 európai országból pontszám alapján Magyarország az 5. lett. Idén további informatikai szakképesítésekkel bővítették a vetélkedőt, már hat szakmával szerepel a terület.

A legjobbak a szakácsversenyben mérték össze tudásukat
MTI Fotók: Koszticsák Szilárd

Kapcsolódó Cikkek

  • Éveken át hozzáfértek hackerek az EU diplomáciai kommunikációs hálózatához

    Éveken át hozzáfértek hackerek az EU diplomáciai kommunikációs hálózatához

    Éveken át hozzáfértek hackerek az Európai Unió diplomáciai kommunikációs hálózatához, olyan tartalmakat töltve le, amelyekben európai diplomaták fejezik ki aggályukat Donald Trump amerikai elnök kormányával, az Oroszországgal és Kínával való “küzdelmekkel” és annak kockázatával kapcsolatosan, hogy Irán feléleszti nukleáris programját – számolt be internetes oldalán a The New York Times (NYT).

  • Az idén többet költenek a magyarok ajándékokra

    Az idén többet költenek a magyarok ajándékokra

    Az idén a magyarok többet szánnak karácsonyi ajándékra, mint tavaly és kevesebbeknek kell előre takarékoskodniuk az ünnepi kiadásokra – közölte a Budapest Bank kedden a megbízásából készített GfK reprezentatív kutatás megállapításait.

  • A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    Muszáj foglalkoznunk a mesterséges intelligencia kérdésével, ugyanis viszonyt kell képeznünk vele, hogy megismerhessük, hogy milyen hatással is lesz az életünkre – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a LEXI AI Generation nemzetközi mesterséges intelligencia chatbot verseny díjátadóján csütörtökön.