EUR: 323,56 Ft
CHF: 286,84 Ft
2018. december 16., vasárnap
Etelka, Aletta

Egyéb Szeged

Szeged a zászlóshajó

Rögtön munkába állt megválasztását követően a Magyar Olimpiai Bizottság május elején megválasztott elnöke. Kulcsár Krisztián több területen is javítaná a szervezet működését, lapunknak pedig – néhány héttel ezelőtti Tisza-parti látogatásának tapasztalatait is alapul véve − a szegedi sport jelentőségéről is beszélt.

Előzetesen kevesen tartották őt esélyesnek, mégis csupán egyetlen szavazat hiányzott ahhoz, hogy már az első körben megnyerje a választást. A Magyar Olimpiai Bizottság tisztújító ülésén az eddig Svájcban dolgozó Kulcsár Krisztiánt választották elnöknek a küldöttek. A csapatban kétszeres olimpiai ezüstérmes vívó Borkai Zsoltot váltja a szervezet élén, és mint a Lokál Extra Szegednek elmondta, rögtön a megválasztását követően már munkába is állt, az elnökség tagjaival megvitatták, hogy az elképzelt programot miként ültethetnék át a gyakorlatba.


A Budapesti Olimpiai Mozgalom egyik alapítója kérdésünkre elmondta: továbbra is elkötelezett amellett, hogy Magyarországon olimpiai játékokat rendezzenek, a vezetésével működő MOB-nak jobb kommunikációra, valamint sportolókkal, edzőkkel erős partnerségre van szüksége. − Abszolút elsőrangú feladat, hogy az olimpia mögé társadalmi konszenzust alakítsunk ki. Jobb kommunikációra is szükség van a MOB részéről, a tényleges együttműködés, a hazai sportvilág szereplőivel való partnerség és a médiával való kommunikációnk is kell, hogy javuljon. Ugyanakkor az üzleti világ felé is nyitnunk kell annak érdekében, hogy külső forrásokat magunkhoz vonzhassunk − mondta terveiről a MOB frissen megválasztott elnöke, aki hozzátette: fontos, hogy a MOB és az állami sportirányítás, valamint a sportági szakszövetségek között is megfelelő kapcsolat alakuljon ki.

Kulcsár Krisztián szintén prioritásnak tartja, hogy minél több magyar sportvezető kerüljön be a nemzetközi sportszervezetekbe. Ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, pozitív, személyes tapasztalatokkal is rendelkezik ilyen téren, hiszen a Nemzetközi Vívószövetségben sportigazgatóként dolgozott 2014 óta, ezt pedig már munkája elején, a július 23-án induló győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivállal kapcsolatos teendői kapcsán kamatoztatni tudja.


A közelmúltban a Budapesti Olimpiai Mozgalom alapító tagjaival, elnökével és főtitkárával Szegeden járt Kulcsár Krisztián, aki elmondta: nem volt véletlen, hogy a Tisza partjára érkeztek. − Szeged a magyar sport egyik zászlóshajója, talán nem is kell kiemelnem azokat a sportágakat, amelyekben a város élen jár és rendre világeseményeknek is otthont ad. A magyar sportélet és a Magyar Olimpiai Bizottság erős bástyaként számít Szegedre a jövőben is, és teljes erővel támaszkodunk a szegedi sportra és annak eredményeire – összegzett a MOB elnöke.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.

  • Egyedi értékeket őriznek

    Egyedi értékeket őriznek

    A hucul lovaktól a Bodrog vízi élményútvonalig: természetvédelmi és a természeti értékekre épülő turisztikai célú fejlesztések kezdődtek az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) működési területén.