EUR: 310,36 Ft
CHF: 270,75 Ft
2017. szeptember 26., kedd
Jusztina

Sport

Széles hetek óta kómában van, súlyos az állapota

A Lokál majd egy hónapja, a debreceni országos úszóbajnokság közben értesült arról, hogy Széles Sándor, aki többek között az olimpiai bajnok Gyurta Dániel korábbi edzője, súlyos állapotban kórházba került. Nos, azóta nem sok hírt kaptunk a kitűnő szakember egészségi állapotáról. A Nemzeti Sport legfrissebb információi szerint Széles azóta is kómában fekszik, állapota stabil, de nagyon súlyos.

Mint ismert, Széles Sándor évekig alkoholproblémákkal küszködött, a 2015-ös kazanyi vb-ről súlyos állapotban szállították haza, és sokan már le is mondtak róla, ám a gondos kezelésnek és akaraterejének köszönhetően talpra állt. Igaz – a fentiek ismeretében aligha véletlenül –, elvesztette korábbi tanítványait, és klubja, az Újpest sem akart tovább dolgozni vele. Sós Csaba szövetségi kapitány ugyan megpróbált kilincselni egykori sporttársa és kollégája érdekében, ám nem sikerült gyorsan és megnyugtatóan rendezni a helyzetét, valószínűleg ezért fordult ismét az italhoz. Március elején elesett, és egy darabig ugyan képes volt a vizsgálóban kommunikálni, de később hirtelen elájult, és utána nem is tért magához.

Azóta semmilyen hiteles információt nem lehetett szerezni a szakember állapotáról, így csak reménykedhetünk benne, hogy javulni fog.

Kazany, 2015. július 31.
Széles Sándor (b) és Kovácshegyi Ferenc edzők a magyar úszóválogatott edzésén a kazanyi vizes világbajnokságon 2015. július 30-án.
MTI Fotó: Kovács Anikó

Kapcsolódó Cikkek