2018. december 13., csütörtök
Luca, Otília

Egyéb Hódmezővásárhely

Szívből szólt a rock

Hűtött italok, mosolygós arcok, metálvilla és rock and roll költözött be a hódmezővásárhelyi New Penna Klubba. Két remek koncertet hallhatott a közönség az igazi nyárindító rockbulin.

A Spirity zenekar: Jószai Csilla – ének, Bugyi József – gitár, Kővágó Krisztián – gitár, Zimán Gábor – basszusgitár, Katona Marcell – dob

A Nyárcsináló Rock Partyt a Spirity zenekar nyitotta meg a New Penna Klubban. A banda 2016-ban alakult, azóta változatlan felállásban szórakoztatják a közönséget: Jószai Csilla – ének, Bugyi József – gitár, Kővágó Krisztián – gitár, Zimán Gábor – basszusgitár, Katona Marcell – dob. Sajátosan feldolgozott dalaik megérintették a hallgatóságot, hatalmas taps volt a jutalmuk.


Szívvel teli rockkal indították a tavaszi-nyári szezont.

A bemelegítés után következett az est fénypontja: a Zenevan együttes lépett a színpadra. A 2015-ben alakult zenekar szintén feldolgozásdalokat tárt a New Penna közönsége elé. A koncerten vendégművészek is közreműködtek. Hallható volt Túri Csaba (PopArt) gitárjátéka, valamint Szögi Ödön (Végletek) énekhangja zengte be a szórakozóhelyet.

A Zenevan tagjai (Tóth Anita – ének, Horváth László – szólógitár, Fodor Tibor – billentyűs hangszerek, ének, vokál, Varga „Szasza” Szabolcs – basszusgitár, Gera Imre – dob, vokál) Szögi Ödönnel kiegészülve.

– Nagyon kedves és aranyos közönségünk volt. Nagyon jó így muzsikálni, hogy a színpad előtt táncolnak, mosolyognak, tapsolnak. Nagyon köszönjük mindenkinek, aki eljött és szebbé tette ezt a fellépést. Próbáltunk olyan zenéket játszani, amelyek nem olyan felkapottak. Ilyen volt például Vikidál Gyula szerzeménye, a Csak a szívemet teszem eléd. Ez akár az est mottója is lehetne, hiszen mi is a szívünket tesszük a közönség elé – mondta el Gera Imre, a Zenevan dobosa.


A péntek este fináléjában az összes vendég a színpadra vonult, és együtt zúztak még egy utolsót.

Kapcsolódó Cikkek

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.

  • Egyedi értékeket őriznek

    Egyedi értékeket őriznek

    A hucul lovaktól a Bodrog vízi élményútvonalig: természetvédelmi és a természeti értékekre épülő turisztikai célú fejlesztések kezdődtek az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) működési területén.