EUR: 323,34 Ft
CHF: 286,52 Ft
2018. december 17., hétfő
Lázár, Olimpia

Egyéb Kecskemét

Szuper hangulatú döntő az ÉZI-ben

Zsúfolásig megtelt az ÉZI udvara a Kecske Kupa országos versenyére. Összesen 300 gyerek 75 csapattal vett részt a megmérettetésen, amelynek évről évre egyre nagyobb sikere van.

A Mategye Alapítvány immár negyedik alkalommal szervezte meg a Kecske Kupa matematikaversenyt általános iskolások számára. Az országos döntőnek 2017-ben a Kodály Zoltán Ének-zenei Iskola adott otthont. A versenyre évről évre egyre többen érkeznek az ország minden pontjáról. A népszerűség egyik oka lehet, hogy a gyerekek a versenyen nemhogy használhatják az okos kütyüket, de a vetélkedő egyenesen azon alapul. A szervező Nagy Tibor elmondta, külföldön is sok hasonló versenyen jártak már, és azokból is rengeteg ötletet tudtak meríteni a QR-kódon és appokon, no meg persze a gyors észjáráson alapuló versenyhez.


Az ÉZI udvarát teljesen megtöltötték az országos versenyre érkező diákok.

A diákok a jelképes startpisztoly eldördülése után különböző színekkel megjelölt feladatokat kaptak, amelyeket a zsűri asztalánál QR-kódokkal tudtak ellenőrizni, így szinte rögtön kiderült, hogy jó-e az eredmény, illetve a verseny állását is folyamatosan látni lehetett egy interaktív kivetítőn. A megmérettetés nevéhez hűen minden feladat megfogalmazásában benne volt a „kecske” szó. Ebéd után egy külön licitversenyen „kecsketallérokat” kaptak a diákok, amelyeket azután tortára, valamint hasonló értékes és finom nyereményekre válthattak be.

Kapcsolódó Cikkek

  • A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    Muszáj foglalkoznunk a mesterséges intelligencia kérdésével, ugyanis viszonyt kell képeznünk vele, hogy megismerhessük, hogy milyen hatással is lesz az életünkre – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a LEXI AI Generation nemzetközi mesterséges intelligencia chatbot verseny díjátadóján csütörtökön.

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.