EUR: 323,28 Ft
CHF: 287,13 Ft
2018. december 10., hétfő
Judit

Belföld

Tarlós: több mint 30 milliárdba kerülne a fővárosnál dolgozók béremelése

Több mint 30 milliárd forintba kerülne a fővárosnál dolgozó több mint 20 ezer ember bérének átlagosan 15 százalékos emelése a főpolgármester közlése szerint.

Tarlós István szerdán az ATV Reggeli Start című műsorában elmondta, hogy összességében a fővároshoz – a cégeket is beleértve – több mint 20 ezer ember tartozik, és ezeknek a dolgozóknak a BKV-nál megszületett bérmegállapodáshoz hasonló béremelése összességében meghaladná a 30 milliárd forintot.


Mint mondta, a főváros mellett a nagyobb megyei jogú városok szintén érintettek abban a problémában, hogy az önkormányzatok forrásai szűkültek, és ezzel párhuzamosan a “direkt” állami szektorban dolgozók komoly béremelést kaptak, de az önkormányzati szektorban dolgozók – annak ellenére, hogy ott tíz éve nem volt általános béremelés – nem.

Az ügyben kénytelen a kormányhoz fordulni – közölte Tarlós István.

Arra a kérdésre, lát arra esélyt arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatandó megbeszélésén születik valamilyen kedvező megállapodás ez ügyben, azt válaszolta: szóba hozza majd a dolgot, és arra számít, hogy legalább a köztisztviselők esetében a forrásbiztosítás megtörténik.

Tarlós István hangsúlyozta, nem ért egyet azzal, hogy “legyenek egyes számú, meg kettes számú köztisztviselők, cégdolgozók” annak függvényében, hogy direkt állami vagy önkormányzati szektorban látják el a munkájukat.

Kapcsolódó Cikkek