2018. december 11., kedd
Árpád, Árpádina

Egyéb Dunaújváros

Visszavágtak a Villámok

A nemzeti kadett (U16)-bajnokság legutóbbi fordulójában az addig veretlen Bonyhád együttesét fogadta a Dunaújvárosi Egyetem kosárlabdacsapata. Nagy Roland tanítványai már az első két játékrészben elhúztak ellenfelüktől, és az összesen 41 pontot „termelő” Molnár vezérletével 80-49 arányban győzték le a Tolna megyeieket. 

Volt miért visszavágnia a DUE-Villámok kosárlabdacsapatának az U16-os bajnokság legutóbbi, hazai mérkőzésén. A dunaújvárosiak azt a Bonyhádot fogadták, amely legutóbb kilenc ponttal legyőzte az egyetemi együttest. Ennek megfelelő elszántsággal vágtak bele a küzdelembe Nagy Roland tanítványai, ám a túlzott akarás miatt eleinte akadozott a hazaiak játéka, akik pontatlan támadásuknak és gyenge védekezésüknek köszönhetően az első negyedben hárompontos vezetést „ajándékoztak” a bonyhádiaknak (14-17).


A DUE- Villámok csak az első negyedben adott esélyt ellenfelének

 

A második negyedben már magára talált a hazai csapat, amely összesen négy pontot engedélyezett ellenfelének, míg a DUE 23 pontig jutott ebben az etapban, így jelentős előnnyel zárhatta az első félidőt. A harmadik játékrész is a vendéglátók sikerét hozta, így az utolsó negyedben már minden játékosának lehetőséget adhatott Nagy Roland vezetőedző, akik nem is okoztak csalódást mesterüknek, és végül 80-49-es győzelemmel örvendeztették meg az értük szurkolókat.

Kapcsolódó Cikkek