2019. július 16., kedd
Valter

Egyéb XXIII.kerület

300 munkahelyet teremtett az új bútorbolt

Megnyílt a 17 milliárd forintos beruházásból megépült IKEA áruház Soroksáron. A 33,5 ezer négyzetméteres létesítmény az egyik legnagyobb áruház a régióban, Magyarországon pedig a legnagyobb.

A most nyílt IKEA-ban a nagyobb alapterület miatt a termékkínálat is szélesebb lesz, mint az Örs vezér terei és a budaörsi áruházakban. Az új egység bemutatóterében 67 belső teret alakítottak ki, ahol lakberendezési megoldásokat mutatnak be.


Már februárban elkezdték feltölteni áruval az áruházat
MTI Fotó: Illyés Tibor

Szabó Ágnes, a soroksári áruház vezetője elmondta: az új egység megnyitásával a dolgozói létszám közel háromszázzal bővül Magyarországon. Az épület alapkövét tavaly május végén tették le, az építkezés egy évig tartott. A létesítményhez 1200 férőhelyes parkolót építettek, ahol négy elektromosautó-töltőt is elhelyeztek, és kültéri játszótér is épült.

Májusra tervezték, végül júniusban nyitott meg
(Fotó: Keresztesi Balázs)

Kapcsolódó Cikkek

  • Az EP-választás után tovább erősödhet Magyarország

    Az EP-választás után tovább erősödhet Magyarország

    Az európai parlamenti választás után életbe lépő intézkedések és elfogadott törvények jó alapot adnak Magyarország további erősödéséhez – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.

  • Túl szexi lány

    Túl szexi lány

    Hatodik alkalommal rendezték meg a Besenyszögi Városnapot a Fecskelyuki Sportpályán. A rendezvény egész napos kikapcsolódást nyújtott a látogatóknak: számtalan előadás, népdalkör, táncosok, freestyle foci show, mulatós műsor, zenés tűzijáték, tűzugrás és természetesen koncertek is várták a fiatalokat és időseket egyaránt.

  • Nemzetközi vizekre evez a Miskolci Egyetem robotja

    Nemzetközi vizekre evez a Miskolci Egyetem robotja

    Külföldi piacokra is eljuthat az a víz alatti robot, amelyet a Miskolci Egyetem vezetésével nemzetközi csapat fejlesztett az uniós támogatású, Horizont 2020-as UNEXMIN (Underwater Explorer for flooded Mines) projekt keretében.