EUR: 322,40 Ft
CHF: 287,54 Ft
2019. június 18., kedd
Arnold, Levente

Belföld

32 milliárdos forrás nyílhat nyugdíjprémiumra

Több mint 32 milliárd forint juthat nyugdíjprémiumra 2018-ban. Most először szerepel ilyen forrás a büdzsé tervezetében – mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján kedden.

Rétvári Bence közölte: a jövő évi költségvetési javaslat háromszázalékos nyugdíjemeléssel tervez, és a nyugdíjprémiumra több mint 32 milliárd forint többletforrást tartalmaz.


Ősszel lehet majd beszélni arról, hogy pontosan mekkora összeget jelent ez a nyugdíjasoknak – mondta.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány nemcsak megőrizte, hanem 2010 óta 9,5 százalékkal növelte a nyugdíjak vásárlóértékét.


A nyugdíjprémium kifizetésére akkor nyílik lehetőség, ha a gazdaság 3,5 százalék feletti növekedéssel teljesít, és a büdzsé tervezett hiányát is tudják tartani – mondta.

Rétvári Bence kitért arra is, hogy az Országgyűlés kedd délután vitanapot tart a nyugdíjasok helyzetéről, és ezt azok a szocialisták kezdeményezték, akik – mint mondta – elvettek egyhavi nyugdíjat a nyugdíjasoktól és “egekbe emelték” a rezsit. Továbbá a tervükben szerepelt, hogy nyugdíjadót vetnek ki, és ez minden nyugdíjasnak 16 ezer forintjába került volna – jegyezte meg.

Rétvári Bence közölte azt is, hogy a jövő évi költségvetési tervezet 260 milliárd forintot tartalmaz a Nők 40 program fedezetére.

Kiemelte azt is, hogy a nyugdíjasoknak ugyancsak fontos az is, hogy a legalapvetőbb élelmiszereket a legalacsonyabb áfával terhelik, továbbá a rezsicsökkentés révén évente átlagosan mintegy 100 ezer forint marad a nyugdíjasok zsebében.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Fidesz: Szüntessék meg a migránskártyákat!

    Fidesz: Szüntessék meg a migránskártyákat!

    A kormánypárt tovább harcol a bevándorlással szemben, ugyanis a Fidesz kezdeményezni fogja a megalakuló új Európai Parlamentben, hogy az Európai Bizottság szüntesse meg a migránskártyát.

  • Egyszülős családokat ünnepeltek

    Egyszülős családokat ünnepeltek

    Egy éve nyitotta meg kapuit az első az Egyszülős Központ Budapesten. Világszinten is egyedülálló kezdeményezés és szervezet az, amit Nagy Anna kollégáival fölépített, eleinte egy szál telefonnal, később félmilliárd forintos kormánytámogatással egy gyönyörű, nyolcadik kerületi saroképületben.