EUR: 323,40 Ft
CHF: 283,21 Ft
2018. október 18., csütörtök
Lukács

Egyéb I.kerület XI.kerület

A Gellérthegyről irány a Kapolcskába!

A Gellérthegyről indul útjára a nulladik Kapolcska tehetségkutató és -fejlesztő tábor, amelyet Márta István álmodott meg.

Egy Szirtes utcai társasház kertjében kaptunk ízelítőt abból, mire is számíthatnak a fiatalok, ha csatlakoznak a Művészetek Völgye mintájára számukra kialakított programhoz.


A Babérliget diákjai kíváncsian várják a tehetségkutató tábort
(Fotó: Keresztesi Balázs)

Márta István, a Művészetek Völgye alapítója új és rendhagyó eseményt rendez júniusban Kapolcson, amely a jövő fesztiválközönségét célozza meg.

– A minden elemében a gyerekeknek szóló kilenc nap június 17-én kezdődik egy hatnapos tehetségkutató és -fejlesztő táborral, ahol közel száz iskolás korú fiatal kap „összkulturális” oktatást zenei, színházi, népzenei/néptánc, kézműves és médiakommunikációs csoportokban, illetve a Hello Wood demo szekciójában. A táborban – a település és környékének megismerése mellett – közös „alkotások” létrehozására is lehetőségük lesz, a kreativitás és a hagyományos „Kapolcs-érzés” jegyében – tudtuk meg Márta Istvántól. Az ötletgazda, főszervező hozzátette, a tábort követően június 23–24–25-én háromnapos minifesztivált is tartanak, amelyen koncertek, színházi előadások, táncházak, játékok, kiállítások várják a családokat.


A Kapolcsak program középpontjában a gyerek és a család áll, célkitűzése kettős: egyfelől a tehetségkutatás, tehetségnevelés, másfelől pedig a fesztiválon a családi egység erősítése, egyben a „Kapolcs brand” továbbfejlesztése.

– A hatnapos, a 10–14 éves korosztály részvételére alapozó összművészeti tábor egyedisége a műfajok közötti „átjárhatóságban” rejlik. Az egyes művészeti ágakba jelentkező gyerekek 15–30 fős csoportokban dolgoznak, szekcióvezetők és animátorok irányításával. Esténként különböző közösségi programokon vehetnek részt, amelyek a közönség számára is nyilvánosak. A tábor utolsó napján a létrehozott művészeti produktumokat együtt mutatják be, ez az este egyben a fesztivál nyitóeseménye is lesz – fejtette ki Márta István.

A háromnapos fesztivál a „közösségi együttlétre” alapul, a szűkebb hazai és tágabb határon túli „családok” bevonását célozza meg ingyenes programjaival. Visszafogottabb, kevesebb programot kínál, mint a hagyományos Művészetek Völgye rendezvény. Más időpontban, másfajta struktúrára épül, más a célközönsége is.

A Kapolcska tábor és a fesztivál közreműködőiről a kapolcska.hu oldalon részletes tájékoztatás található.

Kapcsolódó Cikkek

  • Tizenegy ország katonái tanultak nálunk

    Tizenegy ország katonái tanultak nálunk

    Összesen tizenegy országból érkeztek katonák – valamint rendőri és civil felkészülők – Szolnokra, a Béketámogató Kiképző Központba, hogy részt vegyenek a 36.

  • Szinte egész Újpest sportolt!

    Szinte egész Újpest sportolt!

    ngetegen mennek el, és nagyszerű hangulatot teremtenek.Így volt az az őszi rendezvényen is: az Újpest Atlétikai Stadionjában ismét a sporté volt a főszerep, de természetesen a hagyományos főzőverseny sem maradhatott el.