EUR: 325,97 Ft
CHF: 294,31 Ft
2019. július 17., szerda
Endre, Elek

Egyéb Tatabánya

A hősök köztünk járnak

Második alkalommal ismerték el Tatabányán a Mindennapok Hőseit. A Bázis Gyermek és Ifjúsági Egyesület kezdeményezésén összesen öt kategóriában szavazhattak a megyeszékhely lakói: a rendvédelem, az oktatás-nevelés, a közösségépítés, a szociális szektor és az egészségügy területén dolgozó személyek másokért végzett munkáját ismerhették el így.

– Az a célunk, hogy azok, akik mindennap értünk dolgoznak, minket szolgálnak, nagyobb elismerésben részesülnének, hiszen munkájukkal másokon segítenek – hangsúlyozta Bereznai Csaba alpolgármester, a projekt koordinátora. – A kampány fontosságát az is bizonyítja, hogy idén a tavalyinál több támogatónk lett, illetve egy kicsivel több szavazatot is leadtak a tatabányaiak az összesen 63 szavazópont valamelyikén.


Az idei szavazás legtöbb voksát Veréb Márta, a Kodály Zoltán Általános Iskola pedagógusa gyűjtötte be a Mindennapok Hősei kampány keretében. Az oktatás-nevelés kategória győztesének 1299-en adtak bizalmat.

Rendkívül hálás vagyok az elmúlt hetekért, hiszen fantasztikus kampányt rendeztek értem – mondta meghatottan Veréb Márta. – A családom, a barátaim, a volt és jelenlegi tanítványaim olyan összefogásról tettek tanúbizonyságot, amit felemelő volt átélni.

A városunkban kilenc éve tevékenykedő pedagógus szakmai hitvallásáról is mesélt.

Nem szeretem meghatározni a diákjaimnak, hogy miről mit gondoljanak – hangsúlyozta a Kodály iskola tanára. „Úgy hiszem, gondolkodni kell őket megtanítani. Én magam is hiszek abban, hogy nyitottnak kell lenni, fogékonynak kell lenni az újdonságokra.

Az egészségügy kategória nyertese, dr. Lehőcz Irma már a jelölés hírén is meglepődött.

Teljesen megdöbbentem a győzelmemen, hiszen rengeteg kiváló szakember közül esett rám a választás, aminek elmondhatatlanul örülök – mondta a Szent Borbála Kórház fül-orr-gégészeti osztályának megbízott osztályvezető főorvosa. – Sajnos orvos- és ápolóhiánnyal küszködünk, de mi, akik ezt a hivatást választottuk, és kitartunk mellette, szívvel-lélekkel dolgozunk a betegekért.

Dr. Lehőcz Irma kollégáival kialakított remek kapcsolatát az is bizonyítja, hogy az idei Ápolónők Napján munkatársai tiszteletbeli ápolónővé választották.

Az egészségügy kategóriában 56 jelöltre összesen 316 szavazat érkezett, ennek negyedét a győztes, dr. Lehőcz Irma, a Szent Borbála Kórház fül-orr-gégészeti osztályának megbízott osztályvezető főorvosa gyűjtötte be. A díjazott az ünnepségen köszönetet mondott a szavazatokért, és dr. Torma Gábor főorvos kollégáját méltatta, aki tavaly és idén is a második legtöbb szavazatot kapta a kategóriában. A közösségépítők közül 27 jelöltre 879 szavazat érkezett. A legtöbb voksot a KPVDSZ Művelődési Ház igazgatója, Somogyi Nóra kapta. Az oktatás-nevelés kategória váltotta ki a legnagyobb érdeklődést, itt 101 jelöltre összesen 3214-en voksoltak, a legtöbben a Kodály Zoltán Általános Iskola pedagógusára, Veréb Mártára szavaztak. Rendvédelem kategóriában 22 jelöltre összesen 340 szavazat érkezett, a legtöbbet Tálos Zsolt körzeti megbízott kapta. A szociális szektorban leadott 431 szavazat, a voksolók kétharmada Pátkai Antalnét, a Családsegítő és Gyermekjóléti Központ családsegítőjét támogatta.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Az EP-választás után tovább erősödhet Magyarország

    Az EP-választás után tovább erősödhet Magyarország

    Az európai parlamenti választás után életbe lépő intézkedések és elfogadott törvények jó alapot adnak Magyarország további erősödéséhez – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.

  • Túl szexi lány

    Túl szexi lány

    Hatodik alkalommal rendezték meg a Besenyszögi Városnapot a Fecskelyuki Sportpályán. A rendezvény egész napos kikapcsolódást nyújtott a látogatóknak: számtalan előadás, népdalkör, táncosok, freestyle foci show, mulatós műsor, zenés tűzijáték, tűzugrás és természetesen koncertek is várták a fiatalokat és időseket egyaránt.

  • Nemzetközi vizekre evez a Miskolci Egyetem robotja

    Nemzetközi vizekre evez a Miskolci Egyetem robotja

    Külföldi piacokra is eljuthat az a víz alatti robot, amelyet a Miskolci Egyetem vezetésével nemzetközi csapat fejlesztett az uniós támogatású, Horizont 2020-as UNEXMIN (Underwater Explorer for flooded Mines) projekt keretében.