EUR: 332,75 Ft
CHF: 302,42 Ft
2019. szeptember 19., csütörtök
Vilhelmina

Belföld

A köznevelés jövője a családok és az iskola kapcsolatán múlik

A magyar köznevelés jövője a családok és az iskola kapcsolatán múlik – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a pedagógusnap alkalmából rendezett ünnepségen csütörtökön, Budapesten.

Balog Zoltán, aki az oktatás és nevelés nemzetstratégiai szerepét hangsúlyozta, azt mondta: bízik abban, hogy “bármilyen szirénhangokat” is hallanak az oktatás szereplői és a pedagógusok, kezdik érezni, hogy a magyar kormánynak fontos ez a terület. S erre igyekeznek nem csak a pedagógusnapon odafigyelni – mutatott rá.


A miniszter kiemelte: a jövő évi költségvetésben plusz 97 milliárd forintot különítettek el az oktatási területre.

Kitért a mostani kormány által elindított pedagógus-életpályára is, s jelezte: 2017-re az oktatásban magasabb volt az átlagbér, mint a nemzetgazdaságban. előbbinél átlagosan 41,9 százalék volt, míg az utóbbinál 35,2 százalékos a bővülés. Ez helyes és jó lépés volt – fogalmazott.


Kiemelte: az anyagi, az erkölcsi és a szakmai megbecsülés összefügg egymással. Hozzátette, végre eljutottak oda, hogy a béremeléseknek megvan a fedezetük: amit a magyar emberek megteremtettek, a gazdasági növekedés.

Balog Zoltán szólt arról is, hogy az elmúlt évben 30 százalékkal nőtt a pedagóguspályára jelentkezők száma, és reményét fejezte ki, hogy ebben a Klebelsberg-ösztöndíj is szerepet játszik. Ma már több mint 1500 diákkal van szerződés az ösztöndíjprogramban.

A miniszter elmondta, hogy szeptembertől az első kilenc évfolyamon mindenki ingyenesen kapja a tankönyvet, és 8 százalékkal nő a gyermekétkeztetésre fordított források összege, amely így már 80 milliárd forint lesz. Ehhez jön a nyári étkeztetésre szánt keret – jelezte.

Balog Zoltán a következő tanév kihívásai között említette az új Nemzeti alaptanterv kimunkálását, amelyet szeretnének széleskörű szakmai konszenzussal megalkotni, valamint a kilencosztályos általános iskoláról folytatott párbeszédet.

A miniszter úgy fogalmazott: a pedagógusok a minőséget képviselik az iskolában, és a minőségre szívesen hallgatnak.

Hangsúlyozta, a magyar köznevelés jövője a családok és az iskola kapcsolatán múlik, azon, sikerül-e olyan bizalmi viszonyt megteremteni, helyreállítani, illetve megerősíteni, ahol a családi nevelésből következik az iskolai nevelés, az utóbbi pedig visszahat a családra.

Kitért arra is, hogy idén ünneplik Arany János születésének 200. évfordulóját, s arra biztatott, használják ki az iskolákban is az évfordulót. Bejelentette: a nemzeti tanévnyitót Nagykőrösön, az Arany János Gimnáziumban tartják majd.

Az ünnepségen a miniszter és Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár a kiemelkedő pedagógusi és oktatói munka elismeréseként köznevelési és felsőoktatási díjakat adott át.

Kapcsolódó Cikkek

  • Magyar siker a tudósok versenyén

    Magyar siker a tudósok versenyén

    Zsigó Miklós, a nyíregyházi Krúdy Gimnázium idén végzett diákja különdíjban részesült a Szófiában megrendezett idei EU Fiatal Tudósok Versenyén, aminek döntőjébe 40 országból 100 projekt érkezett.

  • Mi sül a szénen?

    Mi sül a szénen?

    A város népszerű szeptember eleji programja a Csónakázó-tó mellett megrendezett Faszén Fesztivál, amelyen idén 45 csapat szállt versenybe egymással.

  • Veszélyes a kikötők megnyitása

    Veszélyes a kikötők megnyitása

    Azzal, hogy a baloldali olasz kormány a megalakulása után újra megnyitotta a kikötőket a migránsokat szállító hajók előtt, újabb veszélyt idézett elő nemcsak Olaszország, hanem az egész kontinens szempontjából – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója Bakondi György Kossuth rádióban.