EUR: 324,11 Ft
CHF: 292,14 Ft
2019. június 24., hétfő
Iván

Belföld

A Magyar Államkincstár pontosan folyósítja majd a nyugdíjakat

A Magyar Államkincstár (MÁK) 2017 november elsejétől látja el az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság feladatait, most készül fel a szervezet arra, hogy ezt a munkát a tőle elvárt pontossággal végezze el – mondta el a MÁK elnöke az MTI-nek Tatán pénteken, ahol kihelyezett igazgatósági ülést tartottak.

“Egymillió ember bérszámfejtését végezzzük, 13 ezer intézménynek vezetünk számlát és a feladatokat mindig pontosan teljesítettük, az elkövetkezendőkben is ez a célunk” – mondta Dancsó József, majd kijelentette, “politikai haszonszerzés” vezetheti azokat a felvetéseket, melyek szerint késdelem várható a nyugdíjak folyósításánál.


Az elnök hozzátette: a nyugdíjak kifizetését ugyanolyan pontossággal végzik majd, mint a volt Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal támogatásainak folyósítását.

A 2016. évi egységes kérelmek kifizetése rendben zajlik, a feladattal június 30-ig kell végezni és már csak néhány tízmilliárd forint kifizetése van hátra. Ezen a héten is több mint húszmilliárd forintot utaltak át a munkatársaink – ismertette Dancsó József.

Idén több mint 175 ezer egységes támogatási kérelem érkezett be, csaknem ötmillió hektárnyi területet érintve. Az állatállomány vonatkozásában közel 450 ezer tehén után igényeltek támogatást. A jogosultsági ellenőrzések után a MÁK október 15-től kezdi meg az előlegek kifizetését – mondta a kincstár elnöke.

Kapcsolódó Cikkek

  • Magyarország egyik fő gazdasági potenciálja az agrárium és az élelmiszeripar

    Magyarország egyik fő gazdasági potenciálja az agrárium és az élelmiszeripar

    A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek külkereskedelme évről évre nagymértékben hozzájárul a nemzetgazdaság pozitív egyenlegéhez, ezért makrogazdasági jelentősége meghatározó – mondta Nagy István agrárminiszter a külgazdasági attasék éves értekezletén, Budapesten az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint.

  • Szijjártó: Észak-Macedónia uniós integrációja európai érdek

    Szijjártó: Észak-Macedónia uniós integrációja európai érdek

    Egész Európa érdeke, hogy Észak-Macedónia és a térség többi országa mihamarabb az Európai Unió tagjává váljon – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Szkopjéban, a Bujar Oszmani észak-macedón miniszterelnök-helyettessel közös sajtótájékoztatóján.

  • A Suzuki már harmadik éve uralja a hazai újautóeladásokat

    A Suzuki már harmadik éve uralja a hazai újautóeladásokat

    A Magyar Suzuki Zrt. immár harmadik éve uralja a hazai újautóeladásokat. A vállalat magabiztos 14,12 százalékos részesedéssel vezeti a hazai autópiacot. 19 292 új Suzuki személyautót regisztráltak tavaly Magyarországon, 27%-kal többet, mint az azt megelőző évben, 58 százalék – 11 127 db – az Esztergomban gyártott közönségkedvenc Vitara volt.

  • Minden eddiginél nagyobb területen irtják a szúnyogokat

    Minden eddiginél nagyobb területen irtják a szúnyogokat

    Minden eddiginél nagyobb területen, 471 településen és nyolc budapesti kerületben, összesen 130 ezer hektáron irtják a szúnyogokat a héten – tájékoztatta a szúnyoggyérítési program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-t.