EUR: 322,20 Ft
CHF: 283,51 Ft
2019. április 25., csütörtök
Márk

Egyéb Salgótarján

A nyár legnagyobb grillpartija!

Idén első alkalommal, június 24-én rendezik Piliny községben a minden gasztronómiai igényt kielégítő I. Grillfesztivál. A színes színpadi programok mellett a kilátogatók belekóstolhatnak a csapatok által sütött grillkülönlegességekbe, egész utcás vidámparkot vehetnek igénybe, valamint megmérettethetik magukat akár a klasszikus Sör-Virsli versenyen is, melynek fődíja egy makett Buggy.

A szervezők „a nyár legnagyobb grillpartijaként” emlegetik a rendezvényt, hiszen 30 csapat méri össze sütőtudását. Lesznek csirke-, marha-, sertés-, de még vegetáriánus, illetve zöldséget grillező társaságok is, melyeknél kóstolójegy ellenében lehet a finomságokhoz jutni. Képviselteti magát továbbá a kazári Laskafesztivál szervezői csapata mellett a Palacsinta Fesztivál rekorder alakulata is.


A nap folyamán színpadi produkciókból sem lesz hiány, hiszen már 11 órától a Retro Band szórakoztatja a kilátogatókat. A rendezvény további részében fellép 13 órától a hazai mulatós zene kiemelkedő alakja, Postás Józsi, majd 18 órától a hölgyek kedvence, Tabáni István ad koncertet. Az estét a Kerozin együttes koncertje zárja 21 órától, akik egy fergeteges retróbulival rázzák fel a pilinyi estét. Rajtuk kívül lesz még gyermekeknek szóló előadás, továbbá operett, valamint hagyományőrző és folklórfellépő is.

Grillkolbászban sem lesz hiány!

 

A fiatalabb korosztályról sem feledkeztek meg a szervezők. Egy egész utcányi vidámpark áll majd a kilátogatók rendelkezésére. Ezenfelül lehetőség nyílik helikopteres és lovashintós településnézésre is. A könnyebb közösségi oldalas bejelentkezésekhez, ingyen wi-fi lesz elérhető a helyszínen. A szerencsevadászok is örülhetnek, nekik négy „felvonásos” tombolahúzást tartanak, melynek fődíja egy hétéjszakás külföldi utazás. A napot nagyszabású tűzijáték és Grillbúcsú zárja.


Az idelátogatók egész nap „retró áron”, 200 forintért válthatnak jegyet, és a kocsival érkezőknek a parkolás ingyenes, továbbá a kóstolójegy 300 forintot fog kóstálni.

Az fesztivál részletes programjait megtalálja a www.grillfesztival.hu holnapon, a Facebook eseménynél, valamint a rendezvény hivatalos mobilapplikációja segítségével. A rendezők rossz idő esetére egy óriás partisátorral készülnek.

Lesznek csirkét, marhát, sertést illetve zöldséget grillező társaságok is

Kapcsolódó Cikkek

  • Soltész: Össze kell fogni a Balkán-térség nemzeteivel

    Soltész: Össze kell fogni a Balkán-térség nemzeteivel

    Ma is óriási szükség van a Balkán-térség nemzeteivel való összefogásra és arra, hogy az Európai Unió teljes jogú tagállamokként kezelje ezeket az országokat – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a várnai csata 575.

  • Jöhet még egy gyerek?

    Jöhet még egy gyerek?

    A tavalyi siker után idén is tart „egyszerre gyermekemelés” programot a Három királyfi…

  • A föld napját ünnepeltük

    A föld napját ünnepeltük

    Április 22-én volt a Föld napja, melyet Magyarországon 1990 óta ünneplünk meg rendszeresen. Ilyenkor az egész világon a környezettudatosság kerül előtérbe és az, hogy legalább olyan körülményeket biztosítsunk az eljövendő generációknak, mint ami nekünk megadatott.

  • Az utolsó két lépés Köln felé

    Az utolsó két lépés Köln felé

    Csütörtök este 8 órától (lapunk megjelenésének napján) teheti meg az utolsó előtti, május 5-én vasárnap 19 órától pedig az utolsó nagy lépést is megteheti a kölni Bajnokok Ligája Final 4 felé a MOL-Pick Szeged kézilabdacsapata.