2019. június 18., kedd
Arnold, Levente

Egyéb XVII.kerület XVIII.kerület

A nyári csúcs előtt elkészült a futópálya

Befejeződött a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1. futópályájának három hónapig tartó rekonstrukciója, így a terveknek megfelelően múlt héten a repülőtéren visszaálltak a megszokott, kétpályás üzemelésre. A három kilométer hosszú futópálya kilencszáz méteres szakasza betonburkolatának cseréjére félmilliárd forintot költött a Budapest Airport.

(fotó: BUD)

Tájékoztatásuk szerint a rekonstrukcióra elsősorban a repülésbiztonság fenntartása miatt volt szükség, ugyanis a több mint 30 évvel ezelőtt épített futópálya beton táblái, illetve az alapozás mostanáig bírták a fel- és leszálló gépek jelentette terhelést. A felújítás a futópálya Vecsés felőli végének közel egy kilométeres szakaszát érintette, a 45 méter széles betonsáv középső elemeit kellett az alapozástól újraépíteni a fénytechnikával együtt.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek