EUR: 325,97 Ft
CHF: 294,00 Ft
2019. július 17., szerda
Endre, Elek

Extra

Ájult lányok a Balaton Soundon: Egy éve nyomoz a rendőrség

Egy év telt el azóta, hogy a Balaton Soundon zenélő kanadai DVBBS zenekar öltözőjében két ájult lányt találtak. A rendőrség továbbra is nyomoz, és egyelőre kártérítési per sem indult. A DJ-párost pedig láthatóan nem érintette rosszul a botrány: augusztusig 15 bulijuk van lekötve a világ különböző pontjain.

Továbbra sem tudni, mi történt pontosan tavaly júliusban a DVBBS világhírű DJ-formáció öltözőjében. A buli után több lányt is az öltözőjükbe hívtak, ahol állítólag drog és tömény szesz is volt. Később ketten rosszul lettek és elájultak. A fiatalok először szerencsésnek érezték magukat, hogy a kedvenceikkel találkozhattak, ám ezt azóta valószínűleg már százszor megbánták. A zenészek egyébként nem voltak jelen, amikor rátaláltak az ájult lányokra, ugyanis már rég a Liszt Ferenc repülőtér kisgépes termináljánál tartózkodtak, ahol végül a rendőrség utolérte őket. A kihallgatás után azonban szabadon távozhattak.
„A siófoki rendőrök 2016. július 10-én négy, a fesztiválon részt vevő külföldi férfit állítottak elő a helyi rendőrkapitányságra, akiknél a ruházatuk átvizsgálása alkalmával kábítószergyanús anyagot találtak. Hármuk esetében a kábítószergyorsteszt pozitív eredményt jelzett, így őket a nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként, egy személyt pedig tanúként hallgattak ki. A férfiak az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetnek. A rendőrség szakértők bevonásával folytatja a nyomozást, amelynek során – a rendelkezésre álló adatok alapján – szexuális erőszak gyanúja nem merült fel” – állt a rendőrség közleményében, most pedig arról tájékoztatták lapunkat, hogy az eljárás továbbra is folyamatban van.
Az egyik ájult fiatal az MTVA műsorvezetője, Bényi Ildikó 18 éves lánya volt.
– Gondolom, most mindenki számára érthető, hogy egyelőre a testi és lelki felépülése a legfontosabb. Folyamatosan kapcsolatban vagyok a hatóságokkal, és mindent elkövetek azért, hogy az igazság kiderüljön – nyilatkozta korábban a műsorvezető, aki mindenben támogatja lányát.

Bényi Ildikó /Fotó: MTI – Zih Zsolt

A lapok korábban arról is írtak, hogy akár százmilliós kártérítést kaphatnak a lányok, akik rosszul lettek az öltözőben, de a Lokál úgy tudja, eddig semmilyen kártérítési pert nem indítottak. Ennek az is lehet az oka, hogy még nem zárult le a rendőrségi vizsgálat. A DVBBS zenekar a történtek után közleményt adott ki.
„Megdöbbenve értesültünk arról, hogy a fesztivál résztvevői közül többen olyan esemény részeseivé váltak, amely miatt kórházba kerültek. A hatósággal természetesen együttműködünk. A rendőrség megerősítette, nem volt semmilyen kapcsolat köztünk és a fenti incidens között, így elutazhattunk. A marihuánabirtoklási eljárásban természetesen elérhetnek bennünket, hogy tisztázzuk az állításokat. Jobbulást kívánunk a megbetegedett áldozatoknak” – írták akkor, azóta pedig jól látszik, hogy a botrány igazán nem volt hatással a karrierjükre. Augusztus végéig 15 lekötött bulijuk van a világ különböző pontjain.

Ez történt korábban:

Kapcsolódó Cikkek

  • Kibékült Angelina Jolie és Brad Pitt

    Kibékült Angelina Jolie és Brad Pitt

    Az egykori álompár 2016-ban döntött a válás mellett, azóta pedig folyamatosan veszekedtek. Angelina kezdetben meg akarta tiltani Bradnek, hogy láthassa a gyerekeket, a bíróságon azonban a közös felügyelet mellett döntöttek.

  • Az új Bond-filmben egy nő helyettesíti a 007-est

    Az új Bond-filmben egy nő helyettesíti a 007-est

    A 25. James Bond-filmben, amelyet jelenleg Olaszországban és Nagy-Britanniában forgatnak, egy időre egy új női szereplő áll be a 007-es helyére: az új karaktert egy fekete brit színésznő, Lashana Lynch alakítja.