2019. július 21., vasárnap
Dániel, Daniella

Belföld

Az elkóborlót is jutalmazták a II. Motoros Borok Útja Rallye-n

Két keréken járták be a II. Motoros Borok Útja Rallye-n a balatoni lankákon lévő borászatokat a versenyzők, akik betekintést nyertek a pincészetek kulisszatitkaiba is.

Pénteken reggel felbőgtek a gyönyörű Vespák motorjai, hogy a közel 50 rajthoz álló minél több pincészetet megnézhessen, miközben hazánk egyik legszebb táját járják körbe.


Mindenki izgatottan lapozgatta az itinerét, hiszen nagyon fontos volt, hogy az abban szereplő feladatok pontosan teljesítve legyenek, ráadásul a kijelölt borászatokat is meg kellett találni.

Elsőként a Gelléri Pincészetnél gyűltek össze a motorosok, ahol Antal Gyula mutatta be birodalmát.


Nem sokkal később már a Koczor Pincészet és Vendégfogadóban ebédeltek a vasparipákon érkezők, majd kis pihenés után következett a Canter Borház. A Lídia Borházban a még éretlen szőlőből készült verjust kóstolhatták meg a versenyzők, hogy legyen energiájuk az aznapra kiírt utolsó borászatot is megtalálni. Az Aklan Pince után már csak a tapolcai szállást kellett megtalálni, hogy letéve a bukókat kóstolni is lehessen a korábban meglátogatott borászatok finom nedűiből.

A jókedv szombaton reggelig kitartott, a motorosok pedig kíváncsian vágtak neki az újabb feladatoknak.

Pár kilométer után már meg is érkeztek a Nagy és Nagy Borászathoz, ahol még egy pluszfeladat várta a versenyzőket, száz deci vizet kellett a lehető leggyorsabban átszivattyúzni egyik tartályból, a másikba. A második állomás a Hóbor Pincészet volt, ahol kiderült, ki mennyire jó a lopózásban. Láthatóvá vált, hogy a motorosok nem csupán két keréken jók, értenek ahhoz is, hogy gyorsan megtöltsenek egy demizsont.

A Fischer Borászathoz érve még nem pattanhatott le senki a nyeregből. A feladat két kör robogás volt a pincészet udvarán, ahol a pontosságon és sebességen volt a hangsúly. Szombaton a Csali Szőlőbirtokon volt a terülj-terülj asztalkám, ahol a vespások igazán finom falatokkal tömhették tele a hasukat. Ezen a napon a Sipos Borház volt az utolsó pincészet, amelyet meg kellett találniuk a motorosoknak, majd irány a szálloda, hogy újból kóstolhassanak és a vacsora után kiderüljön, ki teljesített a kétnapos túra alatt a legjobban.

Az eredmények a következőképp alakultak:

  1. hely: Horváth József (24-es rajtszám)
  2. hely: Mázló Imre–Hídvégi Judit (20-as rajtszám)
  3. hely: Kis Viktória–Tóvizi-Katona Renáta (7-es rajtszám)

Különdíjak:

Fair Play Díj: Borbás Balázs (1), amiért kisegítette egy versenytársát üzemanyaggal

– Kóborló Kupa: M. Kovács Róbert–Mészáros Szilvia (23), akik teljesítették ugyan a távot, de az itinertől eltérve, kalandosan

– A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium különdíja: Rieb György (15)–Lukoczky Csilla, a verseny alatt nyújtott szakmai támogatásukért

– A Földművelésügyi Minisztérium különdíja: Semmi-Kis Tünde–Körmöcz Péter (2, 3), a legpontosabb versenyteljesítményért

– A legjobb nemzetközi versenyző különdíja: Javier de Santos

Az autózás szerelmesei jobb, ha már most bevésik a naptárjukba a következő időpontot: augusztus 25–27. Ugyanis a nyár utolsó hétvégéjén élénk érdeklődés mellett XXII. alkalommal rendezik meg a Magyar Borok Útja Rallye-t, mely három nap alatt fedez fel újabb és újabb borvidékeket határon innen és talán egy kicsit azon is túl. Már lehet jelentkezni a borokutja.hu oldalon!

Kapcsolódó Cikkek

  • Csűrfesztivál az erdélyi Mérában

    Csűrfesztivál az erdélyi Mérában

    A magyar és romániai fellépők mellett izraeli, mexikói, lengyel, görög-török-brit és norvég előadók is színpadra lépnek az erdélyi Mérában augusztus első négy napján a Világzenei Csűrfesztiválon.