EUR: 331,13 Ft
CHF: 301,41 Ft
2019. október 17., csütörtök
Hedvig

Egyéb Szekszárd

Bőséges táplálék testnek és szellemnek

Nyitott pincékkel, több mint negyven előadással, koncerttel, családi programokkal és sok ételkülönlegességgel várja a közönséget a pünkösdi Hal- és Vadünnep Szekszárdon.

A június 2-án kezdődő négynapos eseményről tartott előzetes sajtótájékoztatón Ács Rezső, a város polgármestere elmondta: 43 kulturális programot szerveztek a pünkösdi hétvégére és a tavalyi húszezres közönség létszámának többszörösét várják. Különlegessége lesz a rendezvénynek, hogy a reformáció 500. évfordulója jegyében vallási programokat, szabadtéri istentiszteletet, áhítatot, templomi koncerteket is rendeznek.


Herrné Szabadi Judit, a Szekszárdi Borvidék Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a nyitott pincék keretében tizenhat szekszárdi és Szekszárd környéki pince kínálja borait, köztük a 2000-es évek elejének évjáratait. A pincelátogatók ételkülönlegességeket, kecskesajtokat, bikavérben érlelt sajtokat is kóstolhatnak – tette hozzá. A helyszínekre óránként ingyenes autóbuszjáratokat indítanak a Béla király térről, ahol hat pincészet és négy pálinkaház részvételével borudvart is felállítanak.

Keszthelyi Szabolcs, a Vendéglátók Kerekasztala Szekszárdért Egyesület elnöke elmondta: nyolcezer adag étellel készülnek a vendéglátók a fesztiválra, a hagyományos hal- és vadételeken – szarvasgulyáson és -pörköltön, paprikás sült keszegen – túl olyan különlegességeket ígért, mint a harcsaburger és a tortillába csavart ponty.


Farkas János a Babits Mihály Kulturális Központ részéről megemlítette, hogy 13 gyermek- és családi programmal, két színházi előadással, 23 koncerttel, utcabálokkal, néptáncelőadásokkal készülnek a pünkösdi ünnepre.

Programok a Béla Király téren

2017. JÚNIUS 2. (PÉNTEK)

18.00 – Alisca Brass Band-koncert

19.00 – Collection Light Duo-koncert

21.00 – TNT-koncert

22.30 – DJ SHABBA Disco

24.00 – a The Bits Beatles emlékzenekar koncertje

01.30 – DJ SHABBA Disco

2017. JÚNIUS 3. (SZOMBAT)

10.00 – „Állati La Fontaine” – zenés bábműsor

11.00 – Széltolók „Hali-Halihó” – koncert

13.30 – Tamási Koncert Fúvószenekar

14.30 – Kovácsovics Fruzsina: Elfeledett mézescsók

16.00 – Bartina Néptánc Egyesület műsora

18.00 – Tücsök Zenés Színpad

20.00 – Cimbaliband-koncert

21.30 – Band Of StreetS-koncert

23.00 – Caramel-koncert

00.30 – Horizont Együttes utcabál

2017. JÚNIUS 4. (VASÁRNAP)

10.00 – „Itt van a nyár” – a Kiskalász zenekar koncertje

11.00 – Tücsök Zenés Színpad

14.00 – Helyi csoportok bemutatkozása

16.00 – Guča Partyzans Brass Band-koncert

17.45 – Mázai Bányász Fúvószenekar

19.00 – A nő illata – Schell Judit és László Boldizsár koncertje

20.30 – a Pecze Jazz Quartet koncertje

22.00 – Demjén Ferenc-koncert

23.30 – Funky Night

2017. JÚNIUS 5. (HÉTFŐ)

10:30 – Fabula Együttes – rockkoncert gyerekeknek

11.30 – A kóró és a kismadár

13.00 – helyi csoportok bemutatkozása

14.30 – az „Ifjú Szív” Együttes műsora

15.00 – FlipUnit Production

16.00 – Szekszárd Jazz Quartet és „vendégei”

17.30 – a Tóth Viktor Tercett koncertje

18.30 – Holcz Gábor bűvész előadása

20.00 – Vastag Csaba-koncert

2016-ban volt az első Hal- és Vadünnep, idén a tavalyi látogatószám többszörösét várják Szekszárdra
Fotó: Fazekas Zoltán

A hívogató plakát egy részlete

Helyszínek Szekszárd központjában

Kapcsolódó Cikkek

  • Kinyitották a Kikötőt

    Kinyitották a Kikötőt

    A Kikötő Közösségi Sziget Nyílt Napján ingyenes családi, gyermek, ifjúsági programokkal várták az érdeklődőket!

  • Az egykori Cserhát lakóira emlékeztek

    Az egykori Cserhát lakóira emlékeztek

    Kilencedik alkalommal rendezte meg a városrész múltját felidéző megemlékezést a Cserhát Baráti Társaság a Lovassy Gimnázium udvarán találgató emlékjelnél.

  • Lázár János: Jól haladnak a tram-train munkálatai

    Lázár János: Jól haladnak a tram-train munkálatai

    Jelen pillanatban nincs akadálya annak, hogy 2021 őszén járjon a Tram-Train – ismertette Lázár János. A projektért és a dél-alföldi közlekedés fejlesztéséért felelős kormánybiztos hozzátette, Hódmezővásárhelyen a jövő év tavaszára befejeződik a kivitelezés.