2019. július 16., kedd
Valter

Külföld

Dennis Rodman újra Észak-Koreába utazik

Újra Észak-Koreába utazik Dennis Rodman, az NBA amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) egykori sztárja, aki többször jár már a világtól elszigetelten, önkényuralom alatt élő országban, és találkozott is vezetőjével, Kim Dzsong Unnal.

Rodman kedden érkezett a pekingi repülőtérre, hogy onnan továbbrepüljön Phenjanba. Újságírók vették körül, és azt firtatták, hogy ezúttal mi a látogatása célja.


“Csak megpróbálok ajtót nyitni (Phenjan számára a világba). A célom tulajdonképpen az, hogy lássam, továbbra is tudom-e népszerűsíteni a sportot Észak-Koreában” – mondta a hivalkodó külsejéről, agyontetovált testéről és rikító színekben pompázó hajviseletéről ismert, 56 éves Rodman, akit az NBA történetének egyik legeredményesebb védekező és visszapattanókból pontot szerző játékosának tartanak. Napszemüveg, baseballsapka és fekete színű póló volt rajta, amelyen az útját szponzoráló cég reklámja látható. A potcoin.com internetes címen elérhető cég azt állítja magáról, hogy a törvényes marihuánaipar számára teremt digitális kriptovalutát.

Újságírók arról kérdezték Rodmant, hogy beszélt-e útjáról Donald Trump amerikai elnökkel. “Eléggé biztos vagyok abban, hogy ő meglehetősen elégedett ittlétemmel, és azzal, hogy megpróbálok valóra váltani valami olyasmit, amire mindkettőnknek szükségünk van” – válaszolta Rodman. Megjegyezte, hogy ezúttal nem célja az Észak-Koreában fogva tartott négy amerikai kiszabadítása.


Shannon Tomas amerikai külügyi államtitkár – aki éppen Japánban tárgyalt a többi között az észak-koreai rakétaprogram jelentette veszélyről – azt mondta, hogy Rodman magánszemélyként utazik Észak-Koreában, és Washingtonban tudnak róla. “Minden jót kívánunk neki, de kiadtunk figyelmeztetést az amerikaiaknak, azt tanácsolva nekik, hogy saját biztonságuk érdekében ne utazzanak Észak-Koreába” – hívta fel a figyelmet Tomas.

Dennis Rodman már többször járt az Egyesült Államok ősellenségének számító Észak-Koreában. Három évvel ezelőtt volt NBA-játékosokból szerveződött csapattal ment oda, hogy játsszon az észak-koreai öregfiúk-válogatott ellen az ország vezetője, Kim Dzsong Un (feltehetően) 31. születésnapja alkalmából.

Kapcsolódó Cikkek

  • Tele volt drogokkal a magyarokat letaroló BMW-s szervezete

    Tele volt drogokkal a magyarokat letaroló BMW-s szervezete

    Többféle kábítószert is fogyasztott a baleset előtt az a sofőr, aki múlt csütörtökön lassítás nélkül belehajtott egy magyar rendszámú autóba Horvátországban, az A4-es autópálya Sveta Helena-i fizetőkapujánál, és súlyos sérüléseket okozott a magyar származású családnak – közölte a Jutarnji List című zágrábi napilap az internetes oldalán kedden.

  • Von der Leyen: Többet kell tenni az illegális bevándorlás csökkentéséért

    Von der Leyen: Többet kell tenni az illegális bevándorlás csökkentéséért

    Az Európai Unióban többet kell tenni az illegális bevándorlás csökkentése érdekében, küzdeni kell a szervezett bűnözői csoportok által működtetett embercsempészet ellen, védeni kell a menedékjogot, és támogatni kell a menekülteket például humanitárius folyosók kiépítésével – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöki posztjának várományosa, jelenlegi német védelmi miniszter Strasbourgban kedden.