2019. június 20., csütörtök
Rafael

Külföld

Egy végstádiumú rákos beteg is meghódította idén a Mount Everestet

Egy végstádiumú rákos beteg is feljutott idén a világ legmagasabb hegyére, a Mount Everestre.

A 47 éves Ian Toothill hétfőn ért fel a 8848 – más mérések szerint 8850 – méteres csúcsra. A személyi edzőként dolgozó férfi úgy tudja, hogy ő az első rákos beteg, aki feljutott a Mount Everest tetejére – írta a BBC News.


A férfi négy hónappal ezelőtt indított internetes adománygyűjtő kampányt, hogy finanszírozni tudja az útját. A felhasználók kedd délutánig több mint 33 ezer fontot (11,6 millió forint) ajánlottak fel, amiből 29 ezer font az expedíció költségeit fedezi, a többi pénz pedig a Macmillan Cancer Support szervezethez kerül.

A Sheffieldből származó, de jelenleg Londonban élő férfinál 2015 júniusában diagnosztizáltak bélrákot és 2016 elején úgy tűnt, hogy legyőzte a betegséget, amely azonban később mégis kiújult. Az orvosok azt mondták neki, hogy “csupán néhány hónapja maradt hátra”.

Toothill egy februári rádióműsorban azt mondta, “be akarja bizonyítani, hogy minden lehetséges”.

A Sheffield Wednesday focicsapat drukkere a rivális Sheffield United zászlaját tűzte ki a csúcson, miután egy barátja ezer fonttal támogatta a kampányát.

Kapcsolódó Cikkek

  • A nap képe: Állati hűsítő

    A nap képe: Állati hűsítő

    Arizonában az Out Of Africa vadaspark lakóinak minden szinte minden nap játék és mókázás. A nyár beköszöntével a gondozók biztosítanak egy tágas, hűsítő medencét a tigrisek számára, hogy azok kedvükre ugrálhassanak, hűsölhessenek a már-már kibírhatatlan kánikulában.

  • Négyévesen lopta el dédpapája kocsiját

    Négyévesen lopta el dédpapája kocsiját

    Kijelenthetjük, hogy a négy éves Sebastian Swenson mindent megtett, hogy egy kis édességhez jusson. A minnesotai kisfiú ugyanis elkötötte dédpapája kocsiját, hogy egy közeli benzinkútra hajtson a délutáni csúcsforgalomban némi nassolni valóért.

  • Donald Trump újra elnök lenne

    Donald Trump újra elnök lenne

    Donald Trump a 2020-as elnökválasztáson újra indul az elnökségért – ezt maga az amerikai elnök jelentette be kedden este a floridai Orlandóban, ahol több tízezres nagygyűlésen kezdte meg újraválasztási kampányát.