EUR: 325,42 Ft
CHF: 293,38 Ft
2019. július 16., kedd
Valter

Belföld

Elfogadhatatlan, hogy a DK bírákat és ügyészeket fenyeget a Sukoró-ügyben

A kormány szerint elfogadhatatlan, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) bírákat és ügyészeket fenyeget – hangzott el vasárnap az M1 aktuális csatorna kora esti híradójában, amelyben összeállítást közöltek a Sukoró-ügyben született kúriai ítéletre adott reagálásokból.

A hírműsorban felidézték, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke Facebook-oldalán reagált a Kúria ítéletére. Azt írta: az elítéltek ártatlanok, a nyomozó ügyészek és bírák a bűnösök. A volt miniszterelnök úgy fogalmazott: “a meghurcoltakat szabadon engedjük és teljes anyagi és erkölcsi kárpótlást fognak kapni”. “A bűnös eljárásban részt vevők ellen meg minden törvényes eszközzel fellépünk” – tette hozzá.


Varju László, a DK alelnöke pedig arról beszélt, hogy ha pártja kerül hatalomra, börtönbe zárja a sukorói telekcserét vizsgáló ügyészeket, bírákat, a legfőbb ügyészt és az Országos Bírósági Hivatal elnökét is. “Ezek az emberek 2018 után oda fognak kerülni, ahova ma két ártatlan embert juttattak fideszes kérésre, börtönbe” – idézték a híradóban az ellenzéki politikust.

A kormány nevében Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter úgy reagált: mindenkinek joga van arra, hogy véleményezzen egy bírói ítéletet. De bírákat és ügyészeket fenyegetni elfogadhatatlan, különösen egy korábbi miniszterelnöktől. Magyarországon a bírák félelemtől mentesen hozzák a döntéseiket, ez egy olyan eszmény, amelyet meg kell védeni – tette hozzá.


Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta, Magyarországon bíróságokat és bírókat utoljára az ötvenes években fenyegettek és zártak börtönbe. Gyurcsány Ferenc és a pártja “vörös vonalat” lépett át, teljesen elfogadhatatlan, hogy bíróságokat egy bírói ítélet miatt fenyegessenek politikusok – hangsúlyozta.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a demokrácia elleni súlyos támadásnak nevezte Gyurcsány Ferenc és a DK kijelentéseit.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke egyrészt nyilvánvalónak nevezte, hogy a korrupcióért nem a bírák a felelősek. Másrészt az is teljesen nyilvánvaló – folytatta -, hogy az államot “nagyon komoly kár érte”. Úgy fogalmazott: született egy ítélet, amelyet mindenkinek el kell fogadnia, ezenkívül elvárnák, hogy Gyurcsány Ferenc vállalja az ügyben őt terhelő politikai felelősséget.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke szerint szükség van a közpénzekkel kapcsolatban elszámoltatásra, de nem abban a formában, ahogy az Gyurcsány Ferenc reagálásában szerepelt. Nem a “gyurcsányi fenyegetőzést” tartják a járható útnak – hangsúlyozta, hozzátéve: ez “abszolút destruktív, kontraproduktív”, és nem hiszi, hogy segítené a magyar gazdaság tisztulását.

A Híradó kereste az ügyben az MSZP-t is, de a szocialista párttól nem kaptak választ.

A Kúria csütörtökön kihirdetett jogerős ítéletével három, illetve két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte hűtlen kezelés kísérlete miatt a 2008-as sukorói telekcsere ügyében Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori vezetőit.

Kapcsolódó Cikkek

  • Szijjártó: Fontos a határvédelem!

    Szijjártó: Fontos a határvédelem!

    A magyar kormány nem a problémát akarja Európába hozni, hanem a segítséget akarja odavinni, ahol a problémák vannak – jelentette ki a Süddeutsche Zetiung című müncheni lapnak adott interjúban Szijjártó Péter külügyminiszter.

  • A magyar kormány soha nem fogja feláldozni egyetlen nemzeti közösségét sem

    A magyar kormány soha nem fogja feláldozni egyetlen nemzeti közösségét sem

    A magyar polgári kormány sohasem fogja feláldozni a nagyhatalmi erőpolitika napi érdekeinek oltárán egyetlen nemzeti közösségét sem, és ilyet más államoktól sem várna el soha – jelentette ki Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn az Ungvárhoz közeli Palágykomoróc magyar kormánytámogatással felújított református templomának ünnepélyes átadásán.