2017. november 25., szombat
Katalin

Sport

Fábián Béla: Nem dumálni, hanem úszni kell!

Legalább két aranyérmet szeretne nyerni a 17. FINA Világbajnokságon Fábián Béla szenior úszó. Ha eddigi eredményeit nézzük, akkor ezt a két aranyérmet szinte biztos, hogy a nyakába is akasztják, hiszen a 80 éves sportember az elmúlt harminc évben szinte minden versenyt megnyert, amelyen elindult.

Fábián Béla 11 évesen kezdett úszni és az egyetem elvégzéséig sportolt. Hogy nem csinálta rosszul, azt bizonyítja, hogy nyolc évig volt a magyar válogatott tagja, így nem csoda, hogy sem ő, sem a szakemberek nem gondolták, hogy szenior úszóként hódítja meg a világot.
– Az egyetem után terepgeológusként dolgoztam a Kőolajkutató Vállalatnál, így abbahagytam az úszást. 28 évig nemhogy nem versenyeztem, de úszni is alig úsztam. Aztán 1987-ben megalakult az első szenior úszóklub, ahova 1988 januárjában léptem be. Ekkor indult a sikertörténetem – mondta lapunknak Fábián Béla.


Fábián Béla gőzerővel készül a világbajnokságra (fotó: heol.hu)

A sportoló az elmúlt harminc évben hihetetlen eredményeket ért el: 28-szoros szenior világbajnoknak, 40-szeres Eb-győztesnek mondhatja magát, és a különböző számokban több mint száz magyar bajnokságot nyert. Csak idén két világcsúcsot úszott.

– Ezek mellett a szenior világjátékokon, ami lényegében az olimpia megfelelője, húsz aranyérmet nyertem. Egyedüli európaiként meghívtak a csendes-óceániai és az ázsiai bajnokságra, előbbin tizenötször, utóbbin négyszer akasztották a nyakamba az aranyérmet, de négy elsőséget szereztem a sydney-i olimpiára épült úszóstadion avatóversenyén is.


Fábián Béla mindezt amatőr versenyzőként teszi, igaz, korábban nem várt helyről érkezett számára támogatás. Felesége másod-unokatestvére a zeneszerző Bartók Béla fiának, így Bartók Péter állt a sportember mellé.

– Most pedig az egyik unokám állta a versenyzéshez szükséges költségeket, hiszen amatőr vagyok, azaz én fizetek azért, hogy úszhassak.

Béla bácsi reményei szerint ott lesz a 17. FINA Világbajnokságon is, ahol a 100 méteres mellúszás és a 200 méter vegyes után szeretne a dobogó tetejére állni.

– Emellett elindulok az 50 és 200 mellen is, sőt egy érdekes mix váltóban is, melyben két nő és két férfi alkot egy csapatot, és az összéletkoruknak el kell érni a 320 évet.
Fábián Béla heti hat edzéssel készül a világbajnokságra, méghozzá a saját edzésterve szerint.

– Mindennap ott vagyok az uszodában, csak vasárnap pihenek. Valóban nincs edzőm, de fiatal koromban Bakó Jenő mesteredző keze alatt dolgoztam, és a tőle majd 70 évvel ezelőtt ellesett fogásokat építem be a felkészülésbe.
És hogy mi kell ahhoz, hogy Fábián Béla ott legyen a hazai világbajnokságon?

– Egészség, jó szerencse, sok munka, sportszerű életmód. És persze az eredményességhez jó erőben kell lenni, mert a versenyen nem dumálni, hanem úszni kell.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Mindenkit hülyére ver a PSG

    Mindenkit hülyére ver a PSG

    A Paris Saint-Germain labdarúgócsapata felszántotta a Celtic-kel a Parc des Princes gyepét, és a 7-1-es végeredménnyel megdöntötte a Borussia Dortmund rekordját.

  • A világ legjobbja lett a vizes vb nyitó előadása

    A világ legjobbja lett a vizes vb nyitó előadása

    Két kategóriában is díjazták a 17. FINA Világbajnokság nyitó előadását a rendezvényszakma Oscar-díjaként is emlegetett, rangos Bea World – Best Event Awards ünnepélyes díjátadó gáláján. Az egyik legfontosabb kategória, a Best Live Entertainment szekció fődíját Káel Csaba, a nyitóesemény főrendezője, a Müpa vezérigazgatója és a produkció látványvilágáért felelő francia kollektíva, az ECA2 vezetője, Jean-Christophe Canizares közösen vette át.