EUR: 326,00 Ft
CHF: 294,36 Ft
2019. július 17., szerda
Endre, Elek

Belföld

Fidesz: Gyurcsány és a szocialisták csak üzletelni akartak a betegeken

A Fidesz véleménye szerint Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció jelenlegi elnökét és a szocialistákat soha nem érdekelte a magyarok egészségügyi állapota, csak üzletelni akartak a betegeken.

A kormánypárt az MSZP valamint a DK szóvivőjének, Gréczy Zsoltnak hétfői szavaira reagálva azt írta, hogy azok beszélnek most az egészségügyről, akik kormányzásuk alatt tönkretették az ágazatot, amiből 600 milliárd forintot vontak ki, miközben hagyták leépülni a kórházakat és az alapellátást.


A polgári kormány 2010. óta folyamatosan pótolja az egészségügytől elvett pénzeket – jelentik ki az MTI-hez eljuttatott közleményükben. A 2018-as költségvetésben pedig 542 milliárd forinttal több jut egészségügyre, mint a baloldal által utoljára benyújtott büdzsében – teszik hozzá.

A Fidesz hangsúlyozza, hogy országszerte fejlesztik a rendelőket, a kórházakat, béremelést biztosítanak az ápolóknak, az orvosoknak, az alapellátásban dolgozóknak, jelentősen csökkentik a kórházak adósságát és a várólistákat is. Végül céljuknak nevezik, hogy a magyarok egészségügyi állapota javuljon, ezért minden eddiginél szélesebb népegészségügyi programokat és ingyenes szűréseket biztosítanak.

Az MSZP a nap folyamán azt írta, hogy a magyar egészségügy halott és a kialakult helyzetért Orbán Viktor miniszterelnököt valamint Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a felelős. A Demokratikus Koalíció szóvivője pedig arra szólított fel, hogy azonnal állítsák le a stadionépítéseket és ne irányítsanak közpénzeket a futballba, mert az ország legsürgetőbb feladata jelenleg az egészségügy rendbetétele.

Kapcsolódó Cikkek

  • Folyamatosan csökken a munkanélküliség

    Folyamatosan csökken a munkanélküliség

    Az utóbbi hónapokban folytatódik az a tendencia, miszerint hónapról hónapra egy-egy tized százalékponttal csökkent a munkanélküliségi ráta – közölte Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.

  • Sorosék Brüsszelben támadják a Fideszt

    Sorosék Brüsszelben támadják a Fideszt

    Soros György mintegy 200 európai lobbiszervezete levélben fordult az Európai Néppárthoz azért, hogy megakadályozza a fideszes Hidvéghi Balázs megválasztását az egyik bizottság alelnöki posztjára, és megvétózzon más fideszes jelölteket is.

  • 1,6 milliárdos fejlesztés a mentőknél

    1,6 milliárdos fejlesztés a mentőknél

    Soha nem történt ekkora fejlesztés a mentőszolgálat történetében, miután az Országos Mentőszolgálat kormányzati forrásból 1,6 milliárd forintért vásárolhatott új eszközöket.

  • Újjászületik a Blaha Lujza tér

    Újjászületik a Blaha Lujza tér

    A tervek szerint 2021 végére újulhat meg a Blaha Lujza tér, több mint négymilliárd forintos fővárosi és kormányzati forrásból.