2019. július 22., hétfő
Magdolna

Sport

Fucsovics Márton: majdnem elértem a célomat

Fucsovics Márton majdnem teljesítette célkitűzését azzal, hogy karriercsúcsát megjavítva a 107. helyre jött fel a férfi tenisz-világranglistán.

A 25 éves játékos annak köszönhetően ugrott 29 helyet előre, hogy vasárnap megnyerte az észak-angliai Ilkleyben rendezett, 127 ezer euró (39 millió forint) összdíjazású füvespályás versenyt. Ezzel begyűjtötte negyedik challenger-tornagyőzelmét, s egyben szabadkártyához jutott a jövő héten elrajtoló wimbledoni bajnokságra.


“Az év elején nem gondoltam volna, hogy közel kerülök a top 100-hoz, most pedig majdnem azon belül vagyok. Egész pályafutásom során a legjobb 100 volt a célom, végre át akarom lépni a küszöböt” – szögezte le az ATP honlapján a nyíregyházi teniszező, hozzátéve, nagyszerű hónapon és tornán van túl, s remekül érezte magát Ilkleyben.

“Minden borításon tud érvényesülni a játékom, salakon és füvön is otthon érzem magam. Utóbbit már csak azért is szeretem, mert hét éve juniorként megnyertem Wimbledont” – jelentette ki Fucsovics, aki négyórás vonatozás után már Londonban tartózkodik, és készül az év harmadik Grand Slam-viadalára.

Fucsovics eddig egyszer, a tavalyi US Openen szerepelhetett GS-torna főtábláján. A legutóbbi magyar főtáblás Wimbledonban éppen edzője, Sávolt Attila volt 2002-ben, akinek akkor az első forduló jelentette a végállomást.

Kapcsolódó Cikkek

  • Tájfunban győztek a pólós lányok

    Tájfunban győztek a pólós lányok

    A magyar női vízilabda-válogatott 17-6-ra legyőzte Új-Zéland csapatát, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a kvangdzsui olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

  • Aranyért úszik ma Hosszú Katinka

    Aranyért úszik ma Hosszú Katinka

    Megkezdődtek a kvangdzsui vizes világbajnokságon a úszó számok tegnap. A magyarok közül Késely Ajna volt legközelebb az éremhez, azonban két századdal lemadt a bronzról 400 méter gyorson.

  • Sportos vakáció a városban

    Sportos vakáció a városban

    Ezen a nyáron is megrendezi Budapest Főváros Önkormányzata az „Iskolakapun kívüli programok” keretében az immár hagyományosnak mondható a Sportos vakáció a városban elnevezésű eseménysorozatot.