2019. július 16., kedd
Valter

Egyéb Sopron

Generációkat ölel át a csapat

Jeles évfordulóhoz érkezett Sopron Város Fúvószenekara, ugyanis idén ünnepli megalakulásának hatvanadik évfordulóját. A jubileum kapcsán Ferenczi Balázs karnaggyal beszélgettünk.

– Mit jelent a zenekar életében egy ilyen komoly jubileum?
– Mindig örömteli, ha kerek évfordulót ünnepelhetünk, ez mindig szép alkalom a számvetésre, az emlékezésre. Ez a hatvan év nagyságrendben körülbelül kettőezerötszáz fellépést és csaknem négyezerötszáz próbát jelent. Külön öröm, hogy a csapatban akadnak olyan aktív zenészek, akik immár negyven-ötven éve erősítik a zenekart. Sok szépet éltünk meg együtt, így nehéz bármit is kiemelni. Az utóbbi évekről annyit megemlítenék, hogy egy sikeres uniós pályázaton vagyunk túl a Burgenlandi Fúvószenei Szövetséggel közösen, és rendszeresen hívnak minket Ausztriába és Németországba.


Több generáció együtt a színpadon
Fotó: Traxler Gábor

– Nem kis feladat karnagynak lenni egy ekkora csapatnál…
– Egy ilyen nagy méretű és vegyes összetételű zenekart vezényelni mindig nagy kihívás. Rengeteg próbát és energiát igényel a felkészülés egy komolyabb koncertre, de a munka mindig meghozza a gyümölcsét. Amikor minden összeáll, és a koncerten úgy szólal meg a zene, ahogy azt szeretnénk, azok a pillanatok nagyon meghatóak és megindítóak tudnak lenni.

Ferenczi Balázs élvezi a munkát
Fotó: Traxler Gábor

– Miként került a fúvószenekarhoz?
– A 2000-es évek elején kerültem ide, akkor még trombitásként. Amikor itthon jártam a grazi egyetemi éveim alatt, alkalmanként beugrottam a csapatba. Aztán 2006-ban karmestert keresett a zenekar. Kis gondolkodási idő után és pár zenész kitartó rábeszélésére döntöttem úgy, hogy vállalom, így a 2006-os Borünnepen már én vezényeltem a formációt. Az év legnagyobb kihívása általában a szilveszteri koncert, mert rendkívül nagy, akár 1300–1600 fős szuper közönség előtt játszhatunk évről évre. Ebben nekem karmesterként már tizenegyszer részem lehetett.
– Mi tölti ki az életét, amikor nem a fúvószenekarnál dolgozik?
– A zenével való kapcsolatom mindennapos, hiszen főállásban a soproni zeneiskola trombitatanára vagyok. Emellett zenés darabokban a Soproni Színházban trombitálok, és természetesen nem utolsósorban karmesterként vezetem Sopron Város Fúvószenekarát.


 

Komoly jubileumot ünnepelnek a soproni fúvósok
Fotó: Traxler Gábor

Kapcsolódó Cikkek

  • Az EP-választás után tovább erősödhet Magyarország

    Az EP-választás után tovább erősödhet Magyarország

    Az európai parlamenti választás után életbe lépő intézkedések és elfogadott törvények jó alapot adnak Magyarország további erősödéséhez – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.

  • Túl szexi lány

    Túl szexi lány

    Hatodik alkalommal rendezték meg a Besenyszögi Városnapot a Fecskelyuki Sportpályán. A rendezvény egész napos kikapcsolódást nyújtott a látogatóknak: számtalan előadás, népdalkör, táncosok, freestyle foci show, mulatós műsor, zenés tűzijáték, tűzugrás és természetesen koncertek is várták a fiatalokat és időseket egyaránt.

  • Nemzetközi vizekre evez a Miskolci Egyetem robotja

    Nemzetközi vizekre evez a Miskolci Egyetem robotja

    Külföldi piacokra is eljuthat az a víz alatti robot, amelyet a Miskolci Egyetem vezetésével nemzetközi csapat fejlesztett az uniós támogatású, Horizont 2020-as UNEXMIN (Underwater Explorer for flooded Mines) projekt keretében.