2020. január 28., kedd
Károly, Karola

Belföld

Háromszázmillió forint áfát csalt el egy bűnszervezet

Csaknem háromszázmillió forintos költségvetési csalással gyanúsít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hat embert, akik az áfa megfizetése nélkül importáltak nagy mennyiségű műtrágyát – tájékoztatta a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.

Haszon Dávid elmondta, hogy a főként főváros környéki és Nógrád megyei cégek vezetői Lengyelországból és Szlovákiából importálták a műtrágyát, amelyet fiktív számlák felhasználásával belföldön értékesítettek. A szállítmányokhoz szükséges azonosítókat az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszerben egy salgótarjáni kocsmából intézték.


Az átszámlázásokhoz strómanok nevén lévő, valós tevékenységet nem végző cégeket használtak.

A bűnszövetség tagjainak elfogásában és a bizonyítékok lefoglalásában harmincöt helyszínen mintegy nyolcvan pénzügyi nyomozó vett részt június 7-én, ők a könyvelési iratok mellett nagy összegű készpénzt foglaltak le, továbbá zárolták a cégek bankszámláit.

A gyanúsítottak ellen bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indult nyomozás.

Kapcsolódó Cikkek

  • Ugrásszerűen nőtt a kistermelői piacok száma

    Ugrásszerűen nőtt a kistermelői piacok száma

    A helyi termelői piacok száma hét év alatt a két és félszeresére, 117-ről 298-ra emelkedett – mondta az agrárminiszter szombaton Nagykőrösön. Nagy István szerint ez a vidék saját erőforrásainak fokozott használatát és munkaerő megtartó erejét jelenti.

  • Eljött a keresztény-konzervatív zöldpolitika ideje

    Eljött a keresztény-konzervatív zöldpolitika ideje

    Eljött a keresztény-konzervatív zöldpolitika ideje, Európának olyan klímapolitikát kell folytatnia, amely nem a legszegényebb országokra terheli a klímasemleges gazdasági átállás költségeit – jelentette ki Varga Judit igazságügy-miniszter a Politico című, európai ügyekkel foglalkozó hírportálon megjelent véleménycikkében.

  • Üzletággá fejlődött a börtönbiznisz

    Üzletággá fejlődött a börtönbiznisz

    Rátelepedtek és üzletággá fejlesztették a fogvatartottak és elítéltek kártérítési rendszerét a “balliberális körökhöz és a Soros-hálózat által finanszírozott” ügyvédi irodák – mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.