2019. július 19., péntek
Emília

Sport

Házkutatást tartottak a kéziszövetségben

A Budapesti Nyomozó Ügyészség munkatársai vesztegetés és vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt házkutatást tartottak a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) irodájában, ahol különféle iratokat foglaltak le.

Kézilabdaberkekben évek óta suttogják, hogy több, kieséstől fenyegetett klub kérésére a játékvezetők befolyásolhatták a mérkőzések eredményét. Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke többször is szóba hozta a problémát, ezúttal azonban az ügyészség közbenjárását kérte. Információink szerint a játékvezetők küldésével kapcsolatos iratokat foglaltak le. Az ügynek személyi és egyéb konzekvenciái is lehetnek, ám amíg ennek az ellenkezője nem nyer bizonyítást, az MKSZ vélelmezi az eljárás alá vont személyek ártatlanságát.


Kocsis Máté korábbi küldöttgyűléseken is foglalkozott a témával, 2016. május 20-án például kijelentette: „Jobban szeretem, ha nem a csapatok rendezik az öltözőben a bírókkal a bíróküldési költségeket.” Az MKSZ további információkat csak az ügy minden részletének ismeretében tud majd közölni. Az ügyészség hat embert már gyanúsítottként ki is hallgatott vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt. Idén több mérkőzés eredményének befolyásolása érdekében anyagi ellenszolgáltatásra, illetve a másik részről ennek a jogtalan előnynek az elfogadására került sor. A gyanúsítottak szabadlábon védekeznek.

2013 februárjában a francia szövetséget rázta meg egy bundaügy, Nikola Karabatićot és hat másik csapattársát hat-hat mérkőzésre eltiltották, a francia ügyészség pedig 20 ezer eurós pénzbüntetést és három hónapos felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki rá. Négy évvel később 10 ezer euróra és két hónapra mérsékelték a büntetést.

Kapcsolódó Cikkek

  • Szárnyaltak a zöld sasok

    Szárnyaltak a zöld sasok

    A Ferencváros labdarúgócsapata 3-2-re legyőzte a bolgár Ludogorecet, így kettős győzelemmel jutott be a Bajnokok Ligája selejtezősorozatának második fordulójába.

  • Pótvizsga vár a pólós lányokra

    Pótvizsga vár a pólós lányokra

    Az orosz pólós lányok nemcsak szebbek – ha még lehet ilyesmit állítani politikailag túl korrekt világunkban –, de jobbak is a férfiaknál, nem véletlenül nyertek olimpiai bronzérmet. Így aligha számíthattak békés, sima mérkőzésre Keszthelyi Ritáék a kvangdzsui vb-n a csoportelsőségért vívott harcban.

  • Döntőbe jutott a szinkronúszócsapat

    Döntőbe jutott a szinkronúszócsapat

    A magyar csapat a 12. helyen bejutott a döntőbe a szinkronúszók szabad kombinációs versenyszámában a kvangdzsui világbajnokságon. A 15 együttest felvonultató kvalifikációban az Apáthy Anna, Dávid Janka, Farkas Dóra, Gács Boglárka, Gerstenkorn Mira, Hungler Szabina, Kassai Kamilla, Péntek Lili Hajnal, Szabó Anna, Teravágimov Virág összeállítású együttes 77,4000 pontot kapott a gyakorlatára.